"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!"


Michael Moore: Sicko

Megrázó film az üzleti egészségbiztosítási rendszerről és emberi sorsokról.
FELIRATOS
Ez vár a magyarokra?
Ezt mindenkinek látni kell! 123:13 perc
http://igazsag.myip.hu/uj/Sicko.wmv

A film több átlagos amerikai állampolgár ügyének bemutatásával nyit, akiknek életét szétzilálta, tönkretette - és néhány esetben bevégezte -, valamiféle egészségügyi ellátási katasztrófa, így nyilvánvalóvá válik, hogy a válság nem csupán azt a 47 millió polgárt érinti, akik biztosítás nélkül élnek, hanem azokat is, akik lelkiismeretesen fizetik járandóságaikat, ám a bürokrácia bármikor lesújthat rájuk is. Miután bemutatja, hogyan is került ilyen szörnyű állapotba a rendszer (a rövid válasz a profittermelés és Nixon elnöksége), a rendező magával visz minket egy földkörüli útra, amely során olyan országokat is meglátogatunk, mint Kanada, Nagy-Britannia és Franciaország, ahol minden állampolgár alanyi jogon részesül ingyenes egészségügyi ellátásban. Végezetül Moore a 9/11-es katasztrófa hőseinek egy csoportját gyűjti maga köré - olyan mentőmunkásokat, akik ma immunrendszeri betegségekben szenvednek, ám az Egyesült Államokban megtagadják tőlük a megfelelő orvosi ellátást. A rendező a legváratlanabb helyre viszi el ezeket az embereket, ahol, amellett, hogy megfelelő ellátásban részesülnek, diplomáciai bonyodalom részesei is lesznek. Bár a SiCKO ugyanazon a provokatív és szenzációvadász ösvényen jár, mint a rendező előző filmsikerei, az Oscar-díjas KÓLA, PUSKA, SÜLTKRUMPLI és minden idők legsikeresebb dokumentumfilmje, a FAHRENHEIT 9/11, mégis valami egészen mást jelent Michael Moore számára. SiCKO az ostoba és néha kegyetlen amerikai egészségügyi ellátási rendszer szívvel-lélekkel felvázolt portréja.



Csaba testvér tervezett adventi programjai

2007. 11. 30. (péntek) 20.00-22.00 Budapest: tanuságtétel és szentmise a "...csak imádsággal és böjttel" c. imaest keretében a VIII. Mária u. Jézus Szíve templomban, Vértesaljai László SJ atya meghívására (20.00 imaest és tanuságtétel, 21.00 szentmise) (Budapest, VIII. Mária u. Jézus Szíve templom)
2007.12.01. (szo) 10.00 Csobánka, Adventi elmélkedés

2007.12.01. (szo) 17.00. Központi Papnevelő Intézet, Budapest: Belvárosi Templom Don Bosco énekkarának rövid elmélkedés (az énekkar lelki vezetőjének Puskás Attilának a meghívására; helyszín a Központi Szeminárium épülete - ugyanott, ahol a 18.30-kor kezdődő program lesz)

2007.12.01. (szo) 18.30 Központi Papnevelő Intézet, Budapest: beszélgetés a kispapsággal a Központi Papnevelő Intézetben a Magyar Egyházirodalmi Iskola szervezésében Bp. (szervező: Szemere János)

2007.12.02. (vas), 10.00 Paks, római katolikus templom: szentimse

2007.12.02. (vas), 18.00 Szekszárd: szentmise

2007.12.03 . (hét), de 10.30 Szekszárd, Garai János Gimnázium, nyílt osztályfőnöki óra

2007.12.03. (hét), 18.00 Szekszárd: Jótékonysági hangverseny a Művészetek Házában (közreműködnek Liszt Fernec Művészeti Iskola művésztanárai és növendékei) (a jótékonysági hangversenyen Csaba testvér budapesti programaj miatt nem vesz részt)

2007.12.03. (hét), 18.00 Budapest: Ferences Esték vendégeként "Krisztus pedagógiája" c. előadás a Tamás Alajos Közösségi Házban a "Ferencesség és nevelés" előadás- és beszélgetéssorozat részeként, a Budai Ferencesek szervezésében , Budapest (1024, Bp. Rómer Flóris u. 4.; a Budai budai ferences templom tőszomszédságában)

2007.12.04. (ke) 16.00-18.00 Nagydorog (Tolna megye): el"oadás (16.00) és szentmise (17.00)

2007.12.04. (ke) 20.00 Pécs, "Szövetség százezer életért" c. el"oadás az egyetemen, Köszönt"ot mond: Dr. Papp Lajos szívsebész (a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának Nagyterme, (Pécs, Szántó Kovács J. u.1/b.) (Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Társadalmi Befogadás Szakkollégiuma és a Déva Vár Kör Pécsi Csoportjának szervezésében)

2007.12.05. (szerd) 18.00 Budajenő: szentmise és azt követően előadás

2007.12.06. (csüt) 11.00-13.00: Bp., SOTE, I. sz. gyermekklinika - orvostanhallgatóknak és orvosoknak előadás

2007.12.06. (csüt) 18.00: Páty, előadás a Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Házában

2007.12.07. (pént) 16.00 Debrecen: Csaba testvér karácsonyra való felkészülést segítő előadása. Az Ifjúság Kereszténydemokrata Szövetség Debreceni Szervezetének rendezvénye

2007.12.07. (pént) 18.00 Debrecen, Csaba testvér adventi előadása, a Nagytemplomi Értelmiségi Kör meghívására, Debreceni Református Tanítóképző Főiskola szép új előadótermében

2007.12.08. (szo) 9.00 Debrecen, jótékonysági Mikulás focikupa megnyitója (az Ifjúság Kereszténydemokrata Szövetség Debreceni Szervezetének szervezésében)

2007.12.08. (szombat) este: Nagyszalonta, jótékonysági est

2007.12.09. (vas) - 10 (hétfő.) Kárpátalja

www.devaigyerekek.hu


*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Magyar cunami 2.

Felavatták a kórházat Indonéziában. Szép hely, sokan örömmel elmentek az avatásra. Csontos János is a Magyar Nemzettől - jó újságíró, megérdemli, szép is egy indonéziai utazás.

Szépeket ír, nem akar a vendéglátással visszaélni. De érdekes dolog történt, hirtelen felment a kórház ára. A Vöröskereszt Habsburg elnöke még arról szólott, hogy a bejött pénzekből eddig 250 milliót költöttek, és 500 milliót befektettek, riporterünk már arról számol be, hogy fél milliárdba jött a kórház. Mitől ment fel hirtelen az ára?
Elszólások vannak bőven, most már talán arra is fény derült, hogy miért nem engedélyezték egy évig: mocsaras területre épült. Miért, kérdezné a naiv adakozó, ha kérdezne bármit is. - Vagyis az első monszuneső el fogja önteni, eláztatja a sok felszerelést, amelyet azoknak a magyaroknak az adományaiból vettek, akik nem tudják magukat megműttetni és kezeltetni itthon, mert elvették tőlük a gyógyulás eszközeit. Nem kellene inkább itt gyűjtést szervezni a kisemmizett magyaroknak kórházra?

Figyelem! Cunamiveszély! Tartok tőle, már készítik a perselyeket, hogy bangladesi kórházra (könyvtárra, fitness teremre, akármire) gyűjtsenek (majd az összegyűlt milliókat jól befektessék).
Igaza van Csontos Jánosnak: a segélyiparnak szépszámmal vannak ügyeskedő helyi haszonélvezői is. Tegyük hozzá: nemcsak Indonéziában.

Egy olvasó

Magyar cunamikórház Szumátrán

A történelem során a magyarokat rengeteg cunami érte, ilyen volt többet között a Habsburg ház 400 éves uralma. Véletlen-e, hogy a Vöröskereszt élén egy Habsburg áll, aki ugyan nem egyedül felelős a magyarok bolondításáért, de bizonyára jól megél belőle.

A Magyar Nemzet nov. 2-i számában adott interjút Habsburg György a Magyar Vöröskereszt elnöke. Az interjúból sokféle dolog kiderül, és felvetődik néhány kérdés:
(a cunami 2004 decemberében volt, most lassan 2007 decembere van)

- Kinek gyűjtöttek oly szorgalmasan, a 300 000 áldozatnak? (A rosszindulatú kérdés után a többi:)
- 753 millió Ft érkezett be - tavaly év végéig. Furcsállom, hogy a katasztrófa után még 2 évig adakoznak az emberek...
- Ebből 251,3 millió forintot fordítottak segélyprogramok finanszírozására. 501,5 millió forintot KAMATOZÓ BANKSZÁMLÁRA HELYEZTEK.
Értjük, emberek? Ti, akik jobb ügyhöz méltó buzgalommal adakoztatok, nem tudtátok volna azt az 500 millió forintot kamatozó bankszámlára helyezni? Kinek kamatozik? Mennyit? Mire fogják költeni? Ki fog erről dönteni?
- Kik és hányszor és mennyi időre utaztak a "katasztrófaterületre", ami, tudjuk, híres turistacélpont is egyben?
- Sri Lankán gyönyörű közösségi házat avattak, amit 1 évig működtetnek is.
Emberek, nektek van gyönyörű közösségi házatok a faluban? Nem inkább arra kellett volna gyűjteni? Erre van a legnagyobb szükségük az áldozatoknak? Könyvtár, játszótér, fitneszterem - azelőtt sem volt nekik, kétlem, hogy nagy igény lenne rá! Nektek nem kellene?
Ez volt a legszükségesebb segítség? Nem gyanús itt valami? Hogy az a sok segély nem is kellett annyira, de hát abból a rengeteg pénzből csak kell csinálni valamit!

Ugyanez vonatkozik a következőre:
- Indonéziában kórházat építettek. 23 ágyas gyerekkórházat. Az osztrák projekthez kapcsolva. Problémák voltak a telektulajdonossal, és a helyi hatóságok is csak 1 évvel a tervezett időpont után adták ki az építési engedélyt. ENNYIRE NAGY SZÜKSÉGÜK VOLT A KÓRHÁZRA? A Ti gyerekkórházaitokat bezárják, de Ti finanszírozzátok a nem nagyon igényelt kórházat Indonéziában! 500 millió forintotok meg valakinek kamatozik (persze, az intézményt, munkatársakat, utazásokat ebből tartják fenn).
- A kórházat felszerelik és működését finanszírozzák. Csaknem a mi bezárt kórházaink felszerelésével?!

Ezek után már kérdezni sem merem, pedig jó lenne tudni, hová kerül a véradásból származó vér? Felmerül a gyanú, hogy azt is a cunami után küldik.

Hogy mi ebből a tanulság?
Hogy a magyaroknak még van elég pénzük, amit érzelmeikre hatva még ki lehet sajtolni.
Hogy nagyon meg kell gondolni, milyen szervezetnek dőlünk be.
Hogy remek, hogy a Vöröskereszt a hajléktalanokat pátyolgatja, de mikor fog a tisztességesen küszködő - egyre több - öreget, beteget, nagycsaládost (a tisztességesen élőket!) is támogatni?
Hogy van elég magyar határainkon túl is, akikre lehetne költeni, ha ilyen intenzitással kampányolnának az adakozásért. (Vagy netalántán nem ez a cél?)
Voltak nálunk is cunamival felérő árvizek - egyedül az Orbán kormány segítette meg az áldozatokat. Soroljátok fel, mely országok mekkora segítséggel, beleértve a Nemzetközi Vöröskeresztet is, álltak sorba - MIÉRTÜNK?

További jó adakozást kívánok a többi ilyen hasznos szervezet felszólításának engedve.
Mert a többi sem különb! És nem nekünk hasznos!

(Olvasónktól)

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Fidesz: hatalmi tilitoli gátolja népszavazást
2007. november 27., 13:37 FigyelőNet, MTI

A Fidesz szerint az Országos Választási Bizottság (OVB) és a népszavazási aláírásokat ellenőrző kormányzati hivatal összejátszása késlelteti a Fidesz által kezdeményezett népszavazást.

A Fidesz azt szeretné elérni, hogy az OVB haladéktalanul tartson ülést a kórházi napidíjról szóló kérdés ügyében, mert az ellenzéki párt szerint ebben a kérdésben már befejezték az aláírások ellenőrzését - jelentette ki Deutsch-Für Tamás, az ellenzéki párt politikusa. Az OVB és a népszavazási aláírásokat ellenőrző Közigazgatási és Elektronikus Szolgáltatások Központi Hivatala összejátszik egymással annak érdekében, hogy minél tovább meg lehessen akadályozni, hogy az aláírások ellenőrzése befejeződjön, és a hitelesítésről szóló döntést az OVB meghozhassa.

Deutsch-Für Tamás két levélre hivatkozott. Az egyikben Szigeti Péter OVB-elnök Orbán Viktornak írt válaszlevelében azt írja, hogy addig nem tűzhet ki ülést, amíg nem érkezik az aláírások ellenőrzéséről szóló jelentés. Egy másik levélben viszont a népszavazási aláírásokat ellenőrző Közigazgatási és Elektronikus Szolgáltatások Központi Hivatalának vezetője, Urbán György úgy véli, hogy az OVB vezetőjének kell kérnie, ha kérdésenként önállóan szeretne jelentést.

Deutsch-Für Tamás szerint Urbán György leveléből az is kiderül, hogy a hivatal már végezett a kórházi napidíjról szóló kezdeményezés aláírásinak ellenőrzésével, és hamarosan a vizitdíjról és a tandíjról szóló kérdés ügyében is befejezi a munkát. Magatartásuk nemcsak a józan ész és a hétköznapi tisztesség szempontjából elfogadhatatlan, hanem súlyosan sérti az Alkotmánybíróság azon határozatát, amely a népszavazás ügyében világosan kimondja az állami szervek együttműködésének kötelezettségét.

Kapcsolódó témák
   Közelebb került a Fidesz a népszavazáshoz
   Népszavazási ügyfélközpontot nyitott a Fidesz

Komment: mint parlamenten kívüli, bőrén és a nép nyomorodását érző állítom, hogy mindez a hatalmi+ellenzéki, 2010-ig tartó tilitoli a semmiért (kj)

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

A magyar titkosszolgálati vezetők kinevezéséről
KGB, CIA, Moszad
Szent Korona, Csengey Dénes

2007 Nov 27 ÚDK

A Fidesz és az SZDSZ 6 szavazattal az MSZP 5 szavazatával szemben nem támogatta a Szovjetunióban végzett Laborcz Sándor jelölését a Nemzetbiztonsági Hivatal (kémelhárítás) élére, de egyhangúlag támogatták az USÁ-ban végzett Hetesy Zsolt, jelölését az Információs Hivatal (kémkedés) élére. Szilvásy György miniszter, a bizottsági nem ellenére is Laborc Sándort terjeszti fel a miniszterelnökhöz.

ÚDK: Egyik csoport a KGB-nek a másik a CIA-nak játszik? Nem tudjuk mi van lejátszva a háttérben csak abban vagyunk biztosak, hogy a valóság biztosan nem az amit mutatnak nekünk.

Az ÚDK szerint a mi adóforintjainkból működtetett titkos szolgálati vezetőknek a Szent Koronához kell hűnek lenni és ez nem azt jelenti, hogy nem kellene figyelembe venni a világpolitikai realitásokat. Ami egyébként azért piszok nehéz, mert részei (csicskásai) vagyunk az USA vezette NATO-nak. Az USA külpolitikája többé-kevésbé alá van rendelve az izraeli külpolitikának. Az izraeli államfő Simon Peresz pedig kimondta, amit eddig is tudtunk: felvásárolják Magyarországot.

Deja vu: Nem ilyen folyamatok előzték meg Trianont is? Rá kell mutatnunk a jelenlegi alkotmányunk hazugságára: nem lehet egy ország sem demokratikus, sem független ahol a titkosszolgálati vezetőknek egy külföldi hatalom tetszését kell elnyerni.

Ceterum censeo: A Szent Koronához hű vezetők kellenek a titkosszolgálatok élére is.



Az elmúlt hetekben a sajtó, majd a parlamenti ellenzék is attól volt hangos, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgató-helyetteseként, nyár óta pedig megbízott igazgatójaként dolgozó tábornok a 80-as évek elején a KGB moszkvai főiskoláján tanult. Többen feltételezték, hogy az ott szerzett kapcsolatokat ma is ápolja. Márpedig a vezető beosztású orosz hírszerzési tisztekkel fennálló ismeretség biztonsági kockázatot jelent, főként, hogy jövőre Laborc lehet a NATO biztonsági szakbizottságának soros elnöke.

Simicskó István: A számos szakmai kifogáson túl a szavazáskor egyértelmű érv volt Laborc Sándor múltja. NATO tagország esetében szerintem nem vállalható föl azzal a múlttal, azzal a tevékenységi körrel, azzal az esetleges kapcsolati rendszerrel rendelkező személynek a kinevezése a Nemzetbiztonsági Hivatal élére, amellyel Laborc Sándor rendelkezik.

A bizottsági meghallgatás feltétel a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának kinevezésekor. A testület támogatása viszont nem. Ezért a szakminiszter, Szilvásy György, a bizottsági nem ellenére is Laborc Sándort terjeszti fel a miniszterelnökhöz. Ezt azonban megelőzi egy átvilágítás, tájékoztatott Szilvásy György: A magyar átvilágítási szabályok nagyon szigorúak. Azaz amennyiben az átvilágítás nem hoz olyan információt, vagy olyan eredményt, amely mostani tudásommal ellentétes lenne, akkor tényleg jó érzéssel jelölhetem őt erre a pozícióra.

Úgy tudjuk, a több órás nem nyilvános meghallgatáson a képviselők elsősorban nem Laborc Sándort, hanem az őt jelölő titokminisztert kérdezték, illetve az ő döntését kifogásolták.

A legfőbb kifogás

A legfőbb kifogás Laborc Sándor kinevezése ellen az volt, hogy a Szovjetunióban végzett a KGB egyetemén. Végezhetett volna máshol is? És a többiek?

Finszter Géza rendészeti szakértő: Rendszeresen részt vettek a KGB tanfolyamain azok, akik a rendszerváltás előtt kezdtek dolgozni a biztonsági szolgálatoknál. Ezek a többnyire három hónapos tanfolyamok azonban inkább politikai agymosások voltak, kevésbé szakmai továbbképzések

Laborc Sándor ugyanakkor nem három hónapos tanfolyamot végzett a Szovjetunióban, hanem ott szerezte diplomáját az Állambiztonsági Egyetemen. Ilyen iskola volt még az NDK-ban és Lengyelországban is. Azonban a beszervezés nem attól függött, hogy valaki speciális egyetemre jár-e. Szinte bárhol tanulhattak és tanulhatnak. A biztonsági kiképzést Magyarországon kapja és kapta mindenki.

Hetesy Zsolt, akinek jelölését az Információs Hivatal élére elfogadta a Nemzetbiztonsági Bizottság, az Egyesült Államokban végzett. Hogy melyik operatív tiszt hol diplomázott, csak néhány magas rangú beosztásban lévőnél lehet nyilvános. Ez ugyanis államtitok. Persze nem közvetlenül, de mivel a tisztek személye nem lehet ismert, így tanulmányi útjuk sem.

Magyar Rádió nyomán


Csengey DénesCsengey Dénes 1991-ben 38 éves korában halt meg szívinfarktusban. Halála előtti hónapokban sokat foglalkozott a magyar adósságállomány felfüggesztésének/nem fizetésének kérdésével. Neki olyan hatása volt az akkor kormányzó MDF-ben, hogy el is tudta volna érni azt.

Vajon ha az derülne ki, hogy titkosszolgálati rutin művelet eredményeként mesterséges infarktusban halt meg, az megfélemlítene-e bennünket?

Már soha nem fogjuk megtudni, hogyan halt meg Csengey Dénes. De a politika és a művészet között van egy közös vonás: ami nem történt meg, de megtörténhetett volna az is a valóság része.

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Emlékszik még valaki?
Garancialevél

Dr. Lampert Mónika, a Magyar Szocialista Párt országgyilési képviselőjelöltje felelősségem teljes tudatában teljeskörű garanciát vállalok "A tisztességes boldogulás 12 pontja" cími program minden szaváért.

Garanciális feltételek: az Ön szavazatával országgyilési képviselő leszek, és a Magyar Szocialista Párt győz a választáson. Ebben az esetben garantálom Önnek a következőket:

1. 25 %-kal emeljük a bérek vásárlóértékét. Adómentes lesz a minimálbér.
2. 20 %-kal emeljük a családi pótlékot.
3. Ingyenessé tesszük az óvodai és bölcsödei étkezést.
4. Kéthavi családi pótlékot fizetünk minden augusztusban az iskolakezdéshez. Az iskolai tankönyvek térítésmentesek lesznek.
5. Megvalósítjuk az Érettségi+3 programot: a középiskolásoknak ingyenessé tesszük a nyelvvizsgát, a jogosítványt és a számítógép felhasználói oklevelet.
6. 30 %-kal emeljük az ösztöndíjakat és a hallgatói támogatást.
7. A heti munkaidőt 38 órára csökkentjük. A 45 év feletti nők és az 50 feletti férfiak újrafoglalkoztatását járulékkedvezménnyel ösztönözzük.
8. 50 %-kal emeljük az egészségügyi dolgozók bérét. Az ápolók négyévente egy egész évi fizetést kapnak hűségjutalomként.
9. A településeket új utak építésével bekapcsoljuk a közlekedés országos hálózatába, elősegítve ezzel a megtermelt javak piacra jutását.
10. 500.000 forintra emeljük az őstermelők adómentességének felső határát.
11. A nyugdíjasoknak visszaadjuk azt az 52 milliárd forintot, amit az Orbán- kormány 1999-ben elvett tőlük, ami átlagosan 19.000 forintot jelent. 50 %-kal megemeljük az özvegyi nyugíjakat.
12. Mindenkit az utolsó fillérig elszámoltatunk a közpénzek felhasználásával.

Ez a garancia "A tisztességes boldogulás 12 pontja" teljeskörű megvalósítására szól. Érvényes négy éven keresztül, Magyarország egész területén.

2002. április 15.
Lampert Mónika

Második oldal:

".....Bebizonyítjuk, hogy az embereket nem lehet hamis ígéretekkel becsapni, sem megfélemlíteni.
Kérem Önöket, hogy április 21-én is legyenek a segítségemre! Szavazzanak rám!
Együtt Önökkel győzni fogunk!
A Magyar Szocialista Párt ígéreteit írtam fel 12 pontban e levél hátoldalára. Kérem, őrizzék meg, és négy év múlva szembesítsenek azzal, amit vállaltunk.
Hiszem, hogy nem lesz okom szégyenkezésre.
Jöjjön el, és szavazzon rám az MSZP jelöltjére.
Velünk az ország!"


2007(1707).11.27.

Egységben a Szent Koronával!
Az Atya, Anya és Fiú: a Maniheista szentháromság

Petíciózás

BANNERCSERE

Dobogó
Best of Gyurcsány 2
tovább dübörög a hazugság

és gyűjtemény
Hírháló archívum CD
Programajánló!
FEKETELISTA
Székely miatyánk
Magyar Arcképcsarnok
Nemzeti Hírháló blog
Egységben a Szent Koronával!
Civil Jogász Bizottság
Nemzeti Jogvédő Alapítvány

Újra Zenit TV
Erdélyi tájakon
Trianon Emlékmű
Szent Korona rádió
Kossuth Tér Rádió
Szent István Rádió
Feltöltődés zenével
Hírvonal: 1/222-0343

Szórólapjaink
MINTA 1
MINTA 2
MINTA 3
Ingyenes Winamp programmal
Hírháló rádió

 
"Uram, ments meg engem a hazug ajaktól és a csalárd nyelvtől!"
Zsoltárok k. 120:2




 
A hírlevelekben megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét.
Nyomtatás | Hozzászólások | Szerintem | Hírküldés | Vendégkönyv
Feliratkozás | Leiratkozás | Szüneteltetés | Nagyobb betű | RSS | Levelezőlistánk