"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!"




Felhívás Győr-Moson-Sopron Megye lakosaihoz!
Minden Szívében Magyarhoz!

Egy olyan pillanatban szólítjuk meg hazáját szerető nemzettestvéreinket, amikor a magyarság fizikai, lelki és szellemi önvédelem híján maradt. Egy olyan pillanatban, amikor nemzetünknek már nincs hová hátrálnia. Egy olyan pillanatban, amikor már csak magunkra számíthatunk. A Magyar Gárda pártok és határok felett áll. A nemzetközösség erő- és érdekközössége akar lenni. Életre hívója és támogatója mindannak, ami nemzeti felébredésünk és felemelkedésünk irányába mutat, de megingathatatlan gátja a magyarság szellemi és fizikai gyengítésének.

A Magyar Gárda felkiáltó jel kíván lenni!

Üzen mindazoknak itthon és a nagyvilágban, akik nemzeti széttagoltságunkban, megtörtségünkben és megsemmisítésünkben érdekeltek: Nem hagyjuk!

Üzen mindazoknak, akik ha nemzetünk sorsáról van szó, tespedtek, célvesztettek vagy meghunyászkodók:
Ébresztő!
Végül üzen mindazoknak, akik régóta sóvárognak egy szebb magyar jövő után:
Eljött az idő!

Csak annyi kell a gonosz győzelméhez, hogy a jók tétlenek maradjanak.
Elég volt!
Elég volt a tétlenségből, a megalkuvásból és kiszolgáltatottságból!

Ha Ön úgy érzi, hogy nem maradhatunk tétlenek amikor végveszélyben az ország, és akármennyire kilátástalannak látszik, meg kell tennünk, ami tőlünk telik, ahogy elődeink is megtették!

Meghívjuk ÖNT és Minden szívében Magyart a Magyar Gárda Kisalföldi szakasz Tagtoborzó nagygyűlésére
dec. 4-én 18 órakor Győrben a Gyertyafény étteremben. (Ifjúság krt. 113)

Vendég: Vona Gábor elnök



MAGYAR MÉDIA - MAGYAR ÉRTÉK
Konferencia

2007. december 1., szombat 9.00-tól 13.00-ig
MOM Művelődési Ház különterem

Rendező: Info13 Egyesület
Védnökök:
Juhász Judit, a Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese
Ifj. Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke
Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztő-lapigazgatója

Program:
9:00 A választás felelőssége
Zalka Katalin főmunkatárs Képmás családmagazin
9:15 Miért jobb magyar terméket fogyasztani, mint külföldit?
Zsakó Ildikó szakértő Országgyűlés Fogyasztásvédelmi Bizottsága
9:30 A magyar méz hírneve
dr. Szalay László méhész Országos Magyar Méhészeti Egyesület
9:45 Magyar értékek a Lánchíd Rádióban
Kovács Anita szerkesztő Lánchíd Rádió

10:00 Biopiac a Hegyvidéken
Lovas Pál alpolgármester Budapest XII. Önkormányzat
10:15 A magyar vállalkozók helyzete
Mándoki Andor kuratoriumi tag Magyar Munka Magyar Érték Alapítvány
10:30 A magyar áruk védelme az EU-ban
Nagyernyei-Kullmann Gyula elnök Magyar Áruk Szövetsége
10:45 Egyház és közszolgálat: Miért magyar a Katolikus Rádió?
Szikora József szerkesztőségvezető Katolikus Rádió

11:00 Mi a magyar érték?
Molnár Béla alelnök Országgyűlés Fogyasztásvédelmi Bizottsága
11:15 A magyar pénzügyi szolgáltató: a Takarékszövetkezet!
Váradi Lajos tanácsadó Országos Takarékszövetkezeti Szövetség
11:30 Béres az egészséges emberért
dr. Makláry Zsuzsa Béres Rt.
11:45 Magyarok a piacon
Borókai Gábor lapigazgató-főszerk. Heti Válasz

A konferencia alatt termékbemutató és kóstoló várja az előadásokra érkezőket,
az udvaron az érdeklodok biopiacon vásárolhatnak.
*
a konferenciát az ORTT támogatja




Lelkében él a nemzet
előadás és koncert

Színhely: MAGHÁZ (2234 Maglód, Fő u. 24. T. (29) 326-222)

"Élek, vagy csak álmodom?"

Ezzel a fájó, számonkérő kérdéssel indul az Ismerős Arcok zenekar Éberálom című legújabb albuma. Sokunkban fogalmazódott meg már hasonló kérdés, látva a körülöttünk lévő világ érthetetlennek tűnő dolgait. Az értékeink eltiprására való törekvéseket, vagy tapasztalva az értéktelenség egyre nagyobb térnyerését napjainkban. Hogy mit tehetünk e rossz irányba vezető tendencia megfékezésére? A színpadra lépők erre a kérdésre szeretnének ezen az estén választ adni.

Az est első részében a bevezető versek után Horváth István vendégei, Dr. Kiszely István professzor, Sárosi Zoltán és Aradi Lajos elhallgatott őstörténetünkről, a Kárpát-medence szakrális pontjainak jelentőségéről, valamint a népművészetünkben megjelenő lélekábrázolásról fog beszélgetni.

A próza után a zenéé lesz a főszerep. A Tamási Áron Erdélyi Kör és a Maglódi Nőklub dalai után az Ismerős Arcok együttes koncertje következik, több meglepetés elemmel tarkítva.

Szeretettel várunk mindenkit!

Kezdési időpont: 2007. december 01-én (szombaton) 19 óra Maglódról a Budapest

JEGYEK (2000 Ft-os egység áron) KAPHATÓK A KÉT HOLLÓS KÖNYVESBOLTBAN!

Keleti pályaudvar felé induló vonatok: 22 óra 19 perc, 22 óra 49 perc, 23 óra 44 perc
www.dobogommt.hu



A Szövetség a Nemzetért Alapítvány Civil Akadémiája
Polgárok Háza (1089 Budapest Visi Imre u. 6.)

2007. december 6. csütörtök, este 18 óra:
1.A családi közösséget alkotó generációk szociális helyzete
Előadó: Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke
2.A katasztrófába vitt egészségügy
Előadó: Dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke

2008. január 3. csütörtök, este 18 óra
1. A II. világháború következményei (1945-1956)
Előadó: Dr. Szerencsés Károly történész, egyetemi docens
2. Az 1956-os forradalom és a Kádár korszak a rendszerváltásig (1956-1990)
Előadó: Dr. Szerencsés Károly történész, egyetemi docens

A Civil Akadémia nyitott, a belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak.
legrady@polgarokhaza.hu
M: 06 30 577 2002


*** www.nemzetihirhalo.hu *************

A Világkormány bemutatkozik!
Skodacsek András kommentárja


Futótűzként terjed egy dokumentumfilm linkje az interneten. Egy dokumentumfilm, amely összefoglalja a Világ működését, illetve annak egy nagyobbik részét. A sötét részét. Pénzuralmi törekvések a múltban, a közelmúltban, a jelenben, és azt is láthatjuk, mi vár(hat) ránk a jövőben.

A filmből megértettem, hogy miért is mondta egykoron előadásain Chrudinák Alajos, hogy "az Alkaida nem létezik, egy kitalált szervezet".
Mindenkinek látnia kell!

Hölgyeim és uram!
A Világkormány bemutatkozik!
http://video.google.com/videoplay?docid=6132500997336473908

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Szemenszedett igazság

A komédiának vége! Nem kommunikálni kell(ett volna), hanem kormányozni. Minden kommunikációs trükk és handabanda ellenére még a legelvakultabb lojális elemzőket is meglepte, hogy a GDP növekedése alig 1%. Ez aztán az eredmény! Amit csak a legnagyobb jóindulattal lehet bővülésnek nevezni! Valószínűleg ez még a Buday-Daróczi jóhírmondó párosnak sem sikerülne. Még úgy szakszervezetis lenézősen is.

Nem is olyan régen még az élen jártunk. Most pedig megdöglött a pumánk!! Ha a mi eredményeinket, illetve a 2004. után csatlakozók eredményeit vetjük össze, akkor még siralmasabb a kép. Az EU-s rangsort Lettország(!) vezeti 11%-kal, Szlovákia gazdasági teljesítménye pedig 9,5 százalékkal növekedett egy év alatt! A szlovákoknak csak gratulálni tudunk kiváló gazdasági mutatóikhoz. Ezzel az eredménnyel az idén valószínűleg meg is előznek bennünket - a gyurcsányi Magyarországot. Az egy főre jutó GDP vonatkozásában mindenképpen.

Köszönjük a koalíciónak. Mert megcsinálták! Minek is köszönhetjük ezt a "fényes eredményt"? A megszorító intézkedéseknek, illetve azok mellékhatásainak, az állami kereslet szűkülésének, a munkaviszonyt terhelő magas adóknak (Kovács Pisti, ezt elszúrtad!), a reálbérek csökkenésének (6%!) és a mezőgazdaságot sújtó rendkívüli aszálynak.

Meg annak a két évnek, amikor a kormányfő saját bevallása szerint is: "nem csináltunk semmit."
Kommunikáltak, nem kormányoztak.


Kérdés, hogy hazánkban lesz-e még 3-4-%-os a növekedés. Ehhez több külső feltételnek is teljesülnie kell. De a miniszterelnök úr és a pénzügyminiszter bizakodó. Megparancsolták: növekedés, növekedés, növekedés! Hazánk - még a gyurcsányi optimizmussal nézve is - csak 20-25 év alatt érheti el a nyugati országok színvonalát.

Tisztelt szakértő Hölgyek és Urak! Ki lesz az, aki megkéri a fejlett nyugatot, hogy legyen szíves stagnálni, amíg mi méltóztatunk utolérni őket?! Talán Ön, Miniszterelnök úr?

A nagy csodák még váratnak magukra, de kisebb csodákra már képesek vagyunk, például: az adósságállomány növelése, Magyarország leszakítása a fejlett régiótól.

A mesének vége. Meg a komédiának is. Altatóból is kaptunk már eleget. "A pannon-puma is aluszik, - s míg szendereg a dübörgés, álmában növekszik egy picit.. (1%!) Aludj el szépen, Magyarország."

Bárminemű egyezés József Attilával a véletlen műve. Mint ahogy az is, hogy a régió minden országa, amely velünk együtt csatlakozott, 5%-os növekedést produkált.

De mi lesz velünk akkor, ha majd a miniszterelnök pártja sem tudja követni a reformosdit?

Lőrincz Miklós
Polgár Info

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Lázadás az RMDSZ-ben Háromszéken
[ 2007-11-28 ] Rrdely.ma

"Albert Álmosnak választania kell: vagy polgármesterként vagy területi elnökként folytatja tevékenységét, mert a két feladatot egyszerre nem tudja hatékonyan ellátni" - jelentette ki Dénes István, a Nemzeti Szabadelvű Kör, RMDSZ-platform elnöke.

Meglátása szerint a vasárnapi választásokon elért, "országosan egyedülálló" RMDSZ-eredmények azt igazolják, hogy nem volt hatékony az alsó-háromszéki RMDSZ munkája, és ezért az elnöknek vállalnia kell a felelősséget. Dénes elmondta, februárban az aláírásgyűjtés során már megtapasztalták: Alsó-Háromszéken a megkeresettek egyharmada támogatta az RMDSZ-t, kétharmada Tőkést. Akkor hiába jelezték az elnökségnek, nem vették komolyan, de most, a választásokon ugyanez igazolódott. Dénes szerint hatékony kampánnyal még legalább 20 000 szavazót mozgósíthatott volna Alsó-Háromszéken a szövetség úgy, hogy megmaradjon Tőkés támogatói köre is. "Jóformán nem volt kampány, leszámítva az utolsó három napot, amikor itt járt az országos karaván" - fejtette ki az NSZK elnöke.

Véleménye szerint a kialakult eredmény Albert Álmos "kritikán aluli szervezetvezetési stílusának, a szövetségen belüli csoportok igényei konfliktusos rendezésének és a kifelé rosszul irányított politizálásnak köszönhető". Példaként mondta el, hogy a környező régiókban - Brassó, Hargita és Maros megyében -, ahol fiatal, dinamikus vezetők kerültek az RMDSZ területi szervezeteinek élére, sikerült jóval jobb eredményt elérniük, igaz, emögött rengeteg munka, számos kampányrendezvény, találkozó állt. Dénes István szerint Albert Álmosnak fel kellene ajánlania lemondását a Háromszéki Képviselők Tanácsának, ahol egy politikai vita után dönthetnének arról, elfogadják vagy sem.

Farkas Réka, Háromszék

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Advent

Isten szeretne megszületni a te életedben is, üres kézzel jön közénk, mert ö akar életed ajándéka lenni. Advent erre a találkozásra való készülődésnek az ideje. Most szombat Advent első vasárnapja. Újéletet kezdhetsz!

Kisebb testvéri szeretettel kívánok, szép karácsonyi készülődést, a szent adventi időben, Csaba t



*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Onody Gyula: Krónikás Zenede a Hadtörténeti Múzeumban

11.alkalommal tartja meg a Dévai Nagy Kamilla által vezetett Krónikás Zenede a Várban, a Hadtörténeti Múzeum Márványtermében HAGYOMÁNYOS KRÓNIKÁS KARÁCSONYÁT.Egy dal erejéig közel ÖTVEN gitár fog egyszerre zendülni december 20.-án 18 órakor azon a JÓTÉKONY CÉLÚ koncerten, amelyet a Zenede életbentartásáért szerveznek.

Elhangzik Dévai Nagy Kamilla előadásában saját legújabb, "Ne félj, Testvér, jön a Karácsony....." című verse is, amely 15 millió magyarhoz szól.
http://www.polgarinfo.hu/modules.php?name=Radio -n már most hallgatható két gyönyörű daluk.

Ne félj, Testvér, jön a Karácsony.....
Magad vagy? Fázol? Nem kell a JÁSZOL?
Beborult Feletted az ég?
Szíveden burkot képzett a jég?


Ne félj, Testvér, jön a Karácsony,
Csillagok gyúlnak az égi tisztáson,
Szikrát szór a jégcsap az ágon,
Zendül a Csend az egész világon.

Ne félj, Testvér, jöjj a tisztásra,
Hó borul most a gyászos irtásra.
Ma csak azt nézd, hogy magas az Égbolt.
A bajra, a gyászra mondd azt, hogy rég volt...

Itt a Megváltó, fogja a kezed!
Párás ajkáról hallod a neved...
Fontos vagy Neki, eljött hát Hozzád.
Nézd csak? Fázik... Add Néki ruhád.

Nem vagy egyedül! E néphez tartozol!
Magyar Karácsony, te igaz dalt hozol.
Fuldoklik a Nép a keresztek alatt,
Hó alatt üzenet suhanva halad:

"Bírd ki, Testvér, bírd ki ezt a telet,
Tavaszt ígér a krisztusi üzenet!
Burkold be a lelked csillagtakaróval,
Öleld a Megváltót IGAZ MAGYAR SZÓVAL"

Szeretettel:
Kamilla 2007. nov.26.

Krónikásének Közhasznú Alapítvány
1122 Budapest, Ráth György u. 46
Adószám:18061419-1-41
Bankszámlaszám: OTP 11702036-20604211
Telefon: 454-7163, 30/9493-099
E-mail: devainagykamilla@freemail.hu

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Budapesti ünnepség Tőkés László tiszteletére
2007. november 29., 17:00 fidesz.hu

Három szervezet rendezésében kerül sor arra az ünnepségre Budapesten, amelyen Tőkés Lászlót köszöntik európai parlamenti képviselővé történt megválasztása alkalmából.

2007. november 25-én az erdélyi magyarság történelmi győzelmet aratott: európai parlamenti képviselőnek választotta Tőkés Lászlót. Személyében egy olyan politikus került Brüsszelbe, aki a romániai magyarság és az összmagyarság érdekeit méltón képviseli.

Ezt a győzelmet megünneplendő a Pro Minoritate Alapítvány, a Szabad Európa Központ és a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szervez rendezvényt Tőkés László köszöntésére 2007. december 1-jén, szombaton 17 órától a Gólyavárban. Az ünnepségen beszédet mond Schmitt Pál, Tőkés László, Orbán Viktor és erdélyi magyar szervezetek vezetői, valamint olyan művészek lépnek fel, akik részt vettek Tőkés László kampányában.

A rendezvény meghívott vendégei belépődíjat fizetnek, s a bevétel a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett dévai gyermekotthon részére lesz felajánlva.

Az ünnepséget a Lánchíd Rádió és a www.fidesz.hu honlap élőben közvetíti.

2007(1707).11.30.

Egységben a Szent Koronával!
Az Atya, Anya és Fiú: a Maniheista szentháromság

Petíciózás

BANNERCSERE

Dobogó
Best of Gyurcsány 2
tovább dübörög a hazugság

és gyűjtemény
Hírháló archívum CD
Programajánló!
FEKETELISTA
Székely miatyánk
Magyar Arcképcsarnok
Nemzeti Hírháló blog
Egységben a Szent Koronával!
Civil Jogász Bizottság
Nemzeti Jogvédő Alapítvány

Újra Zenit TV
Erdélyi tájakon
Trianon Emlékmű
Szent Korona rádió
Kossuth Tér Rádió
Szent István Rádió
Feltöltődés zenével
Hírvonal: 1/222-0343

Szórólapjaink
MINTA 1
MINTA 2
MINTA 3
Ingyenes Winamp programmal
Hírháló rádió

 
"Uram, ments meg engem a hazug ajaktól és a csalárd nyelvtől!"
Zsoltárok k. 120:2




 
A hírlevelekben megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét.
Nyomtatás | Hozzászólások | Szerintem | Hírküldés | Vendégkönyv
Feliratkozás | Leiratkozás | Szüneteltetés | Nagyobb betű | RSS | Levelezőlistánk