"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!" |
"Börtönnek, bilincsnek lerázom a gondját,
magyarul az ilyet szabadságnak mondják."
A csömöri Petőfi Sándor Művelődési Ház (Vörösmarty u. 1) a nagyközség Polgári Ligájával és a Gloria Victis Alapítvánnyal karöltve 2007.
szeptember 22-én, szombaton,
Sinka István-estet rendez a Csömörön is élt pásztorköltő születésének 110. évfordulója alkalmából. Az emlékműsor
17.00 órakor a kopjafánál (Polgármesteri Hivatal) kezdődik a Magyar Írószövetség levelének felolvasásával, majd a Művelődési Házban folytatódik Ferencz Éva népdalénekesnek, Medvigy Endrének, a Sinka-életmű kutatójának, Ó. Szabó István és Szabó András előadóművészeknek, valamint Sinka Zoltánnak, a "Fekete Bojtár" fiának közreműködésével.
Minden irodalombarátot szeretettel látunk! Noha a belépés ingyenes, adományokat a Gloria Victis Emlékmű javára azt est folyamán hálás szívvel fogadunk.
*** ********************************************
Tisztelt Címzettek!
Válasz az "Ellen-Világszövetség készül? - Budapest áll a párkányi "kis Máért" mögött" körlevélre)
Mi Nyugaton élő magyarok már hozzászoktunk a 'rossz' hírekhez, melyek az óhazából érkeznek a napok minden órájában.Az alábbi közlemény, melyet a Magyarok Világszövetsége tett közzé, minden utóbbi 'rossz' hírnek a netovábbja. Amint olvasható a közleményben 'pártütésről-árulásról van szó....öreg hétpróbás volt bolsevisták ilyetén szándékoznak megállítani és tönkretenni a Magyarok Világszövetségét! Mi ötvenhatos veteránok mélységesen elitéjük a kezdeményezést mindazon felsorolt személyekkel együtt, akik ezt a 'pártütést' szorgalmazzák! Értsük meg már végre, hogy mindazok, akik 1990 előtt a párt és a kádári hatalom kiszolgálói voltak, majd színt változtatva 90 után befurakodtak a Magyarok Világszövetségébe és más politikai pozicióba, szerepüket lejátszották. Semmit sem alkottak, semmit sem tettek a nemzeti érdekek előmozdításában, hanem azt hátráltatták és csak bajt okoztak. Most megint szerepelni akarnak....idejük lejárt. Azok akik a közéletben - szereplésük idején -semmiféle eredményt felmutatni nem tudnak, azknak távozniuk kell a köéletből. Nincs olyan labdarugó csapat, melyben a kiöregedett játékosokat újra és újra beöltöztetik...a menedzserekről nem is beszélve. Ne jöjjön senki nekünk azzal, hogy "NINCS HELYETTÜK MÁS" Igenis van/vannak ...jöjjenek a fiatalok, tiszta kezekkel és tiszta lelkiismerettel...az elmúl szerdán 22 évesekből álló magyar válogatott 3:1 arányban legyőzta az olaszok világbajnok csapatát a PUSKÁS STADIONBAN! Igenis kettős állampolgárságot akarunk, mert a jelenlegi történelmi pillanatban csak ez lehetséges. De nem felejtse el senki, hogy bármi is történjen a jövőben, a MAGYAR NEMZET EGY ÉS OSZTHATATLAN! Jó lenne tudni, hogy miért éppen Párkányban jött össze a'kis-Maért'?! Talán félni valójuk volt a gyülekezőknek magyar felségterületen összejönni?! Mi hiszünk a Magyarok Világszövetségében. Ott kell gyülekezni és hazafias munkát vállalni önzetlenül. A "kis Maértnak" azt üzenjük, hogy nincs szükség rájuk. Befejezésül: Érdekesnek találom, hogy mindeddig egyetlen levelező lista sem továbbította a Világszövetség alábbi közleményét!?
Szarvas József, London 2007 szept.3.
*** ********************************************
"Öngyilkossággal felérő tett" - kiakadt az MSZP-vezérkar a Városházára és a BKV-ra
Felülről puhították meg a munkaadói delegációt a bértárgyalásokon?
Hírszerző információ 2007-09-03 13:01
Az MSZP vezetése rosszallását fejezte ki a fővárosi szocialista vezetők felé a BKV-bértárgyalások menetét illetően, ezt követően puhult meg a munkaadó álláspontja - értesült a Hírszerző. Tudomásunk szerint vezető szocialista politikusok a párt országos érdekeivel ellentétesnek tartották volna, ha a fővárosi kollégáik nem lettek volna képesek elkerülni a keddre tervezett, Budapestet vélhetően teljesen lebénító munkabeszüntetést.
Több hetes vitát követően csak vasárnapról hétfőre virradóan voltak képesek megegyezni a BKV vezetői és a vállalatnál működő Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének képviselői. Ha a szakszervezetek továbbra is kitartottak volna álláspontjuk mellett, akkor a metró, a HÉV és a fogaskerekű 20 százalékos szinten üzemelt volna, míg a busz, a villamos és a troli esetében óránként indultak volna a járatok.
Nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy mindez a szeptemberi tanévkezdés időszakában majdnem a '90-es évek eleji taxissztrájkhoz hasonló közlekedési káoszt idézett volna elő. Budapesten ugyanis nincs alternatív közlekedési hálózat, melyet a polgárok a sztrájk esetén használhatnának.
Öngyilkosság
A Hírszerző úgy értesült, hogy vezető szocialista politikusok jelezték a fővárosi kollégáiknak, hogy a kiélezett belpolitikai helyzetre való tekintettel "politikai öngyilkossággal felérő tettnek" tartanák, ha a városvezetésnek keddig nem sikerülne megegyezni a BKV dolgozóit képviselő szakszervezetekkel a bérekről. Úgy tudjuk, a MSZP vezérkarában azon is felháborodtak, hogy a BKV hirdetésekben keresett sztrájktörőket a keddre tervezett sztrájk időszakára.
"Margaret Thatcher-nek jól állt, hogy kemény kézzel bánt a szakszervezetekkel, letörte az érdekvédők kezdeményezéseit, de ő nem munkáspárti politikus volt, hanem konzervatív. Az MSZP évtizedek óta jó kapcsolatokat ápol a szakszervezetekkel, a parlamentben is számos szocialista politikus érdekvédőként kezdte a közéleti pályafutását. A párt baloldali arculatának káros, ha a fővárost irányító szocialisták engednék a sztrájktörést és közönyösek a munkavállalók problémáival szemben" - fogalmazott az MSZP frakcióbeli forrásunk, aki szerint a sztrájk "taccsra tette volna a közvélemény-kutatások szerint amúgy is padlón levő MSZP-t."
Kiss Péter kancelláriaminiszter környezetéből úgy értesültünk, hogy a politikus múlt héten valóban egyeztetett Hagyó Miklós főpolgármester-helyettessel, de a tárgyalás tartalmáról nem kívántak tájékoztatás adni. Mindössze annyit mondtak, hogy az MSZP alelnöke is rossz ötletnek tartotta a sztrájktőrök alkalmazásának tervét.
Felülről puhítva
Talán a "felsőbb intésnek" tudható be, hogy a BKV vezetése az elmúlt napokban végleg kihátrált a sztrájktőrök alkalmazásától. Mint emlékezetes, a vállalat fizetett hirdetésekben, extra jövedelmet ígérve keresett járművezetőket, akik beugrottak volna a munkabeszüntetők helyére. A cégvezetés ígéretet tett a szakszervezeteknek, hogy még sztrájk esetén sem küldene forgalomba külsős járművezetőket.
A béremelés kérdéskörében is engedett a BKV vezérkara: a menetrendek átszerkesztésével tud forrást biztosítani a BKV Zrt. a béremelésre. A vállalat holtidők felhasználásával, hatékonyságnöveléssel biztosítja a béremeléshez szükséges összeget, így a BKV dolgozói az idei évben egyszeri 12 ezer forintos jutalmat, illetve hatezer forintos bérfejlesztést, jövőre 7100 forintos bérfejlesztést kapnak.
*** ********************************************
A Nemzeti Kerekasztal 2007 tárgyalására ajánlott anyag
1. Alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása 2008 augusztus 20.-tervezve
2. Pártok nélküli egységes magyar nemzetet. A Szent Korona minden tagja azonos jogokkal bír. A Szent Korona tagja származását, életvitelét tekintve minden Magyar. Ez nem azonos az állampolgársággal.
3. A magyar föld és természeti kincsei Magyar nemzet elidegeníthetetlen tulajdona. A termőföldek külföldre eladásának azonnali örökre betiltása. A "zsebszerződések" hatálytalanítása.
4. Valódi rendszerváltást, államforma, és államrend váltást.
5. A privatizációnak nevezett vagyonosodás felülvizsgálatát az eredetileg állami tulajdonú, privatizációval erkölcstelen előnyökkel megszerzett, és külföldi tulajdonba adott nemzeti vagyon, közvagyon visszavételét.
6. Nemzet- és honvédelmet. A nemzetnek elkötelezett rendőrséget, titkosszolgálatot és nemzetőrséget. Az Idegen tulajdonú, vagy idegen irányítású "örző -védő" Kft.-k, nemzetidegen katonai, "fél katonai" szervezetek azonnali felszámolását.
7. A nemzet szolgálatába a tömegtájékoztatást.
8. Pártok nélküli két kamarás parlamentet. A jelenlegi pártok elszámoltatását, a képviselők visszahívhatóságát.
9. Családsegítő, támogató, magyar nemzeti előnyöket biztosító társadalompolitikát
10. Igazságos adórendszert. Családi alapú adózást, vagyonadót, a családi otthonok megadóztatása helyett.
11. Általános állami egészségbiztosítást, minden nemű magán, és idegen biztosítási rendszer azonnali betiltását.
12. Nemzeti szellemű tanügyet, az oktatási reformnak nevezett, kártékony liberális oktatási rend azonnali megszüntetését, és ingyenes állami oktatást.
13. A politikai foglyok azonnali szabadon bocsátását, a politikai üldözés azonnali megszüntetését
14. Az 1956-os forradalom, és szabadságharc hőseinek, és áldozataink, az áldozatok gyermekeinek méltó kárpótlása.
15. A Trianoni diktátum azonnali felülvizsgálatának kezdeményezése.
16. Népszavazás az EU tagságról, a valós tények, előnyök (?), hátrányok őszinte feltárásával.
17. A bűnözés visszaszorítása, különös tekintettel a korrupció tételek. a börtönök, fegyintézetek szigorítása.
18. A munkanélküliség, főként a látszat munkanélküliség megszüntetése. Mindenkinek dolgozni kell! ha mást nem közmunkát! csak az kap segélyt, aki közmunkát végez!
19. A magyar természeti környezet legszigorúbb védelme.
Összeállította a Nemzeti Koordinációs Testület megbízásából: Rajkai Zsolt
*** ********************************************
Az MPSZ ellenzi a közös listát
[ 2007-09-03 ]
Erdely.ma
A Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezetének vezetősége úgy véli, Tőkés László református püspöknek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének nem kellene elfogadnia az RMDSZ javaslatát a közös EP-listára vonatkozóan, amelyen Markó Béla RMDSZ-elnök és Tőkés László lenne a listavezető.
Gazda Zoltán, a sepsiszéki szervezet elnöke szombaton a Mediafax tudósítójának kijelentette: "az MPSZ helyi szervezete nem támogatja a közös lista ötletét", hozzátéve, Tőkés László püspöknek függetlenként kellene indulnia az EP-választásokon.
"Az RMDSZ és a tőkést támogató szervezetek munkacsoportjai közötti tárgyalásoknak nem a közös lista a legfontosabb céljuk, hanem az erdélyi magyar politikai rendszer megváltoztatása" - magyarázta Gazda.
Szerinte, ha Tőkés elfogadja az RMDSZ ajánlatát, a közös lista még jobban megerősítené az RMDSZ jelenlegi vezetőségének "hatalmi pozícióját és gyengítené a jobboldali erőket". Hozzátette, ebben a helyzetben az MPSZ helyi szervezete nem ért egyet a közös listával.
Gazda Zoltán úgy véli, ha az EMNT elnöke elfogadja az RMDSZ javaslatát, csalódni fognak benne mindazok, akik aláírásukkal támogatták a jelölését az európai parlamenti választásokra.
Szerinte Tőkének több esélye van arra, hogy elnyerjen egy európai parlamenti képviselő tisztséget, mint az RMDSZ-nek.
"Ne felejtsük el, hogy a magyarok nem ijedtek meg az RMDSZ eszközeitől, és támogatták Tőkés Lászlót, hogy függetlenként részt vehessen az EP-választásokon. 140.000 támogató aláírás gyűlt össze, a Székelyföldön pedig nagyon nagy a püspök támogatottsága. A székelyföldi szavazatok hozzásegíthetnék Tőkést egy parlamenti képviselői tisztséghez" - szögezte le Gazda Zoltán.
Népújság
*** ********************************************
Elég a szenvedhetetlen kabát újragombolása, vagy új kabát kell?
Minden felgyorsult és nincs messze a változás.
Gyurcsány félregombolta azt a globalizmus-kabátot, amit rendesen gombolva sem lehet viselni, mert nem kabát, hanem kényszerzubbony.
Ez a kényszerzubbony már nemcsak félregombolt, hanem félregomboltan összeláncolt, lehetetlenné téve az átgombolást. Ugyanis áldását adta a teljes magyar politikai vezetés ahhoz, hogy Tom Lantos tavaly februári küldetése(1) beteljesedjék: a magyar föld nem zálogba, hanem idegen tulajdonba kerül a jelzálog-csapdán keresztül. (Lantos a MAZSIHISZ-en kívül az SZDSZ-szel és a FIDESZ-szel tárgyalt.) Természetesen érzed ennek nemzetvesztő hatását, de hogy meg is értsd, hogy ez mit jelent, olvasd el a tényeket a legilletékesebbtől, Tanka Endrétől(2)!
A kérdés az, hogy ennek ellenére nekilátunk-e a globalizmus-kabát sikertelenségre ítélt átgombolásnak egy kormányváltással, és úgy nem tudjuk viselni(3), vagy eldobjuk, úgy ahogy van, kormányostól, ellenzékestől és új kabátot (rendszert) szabunk-varrunk magunknak.
Elfogadjuk-e paradigmaváltásnak a szenvedhetetlen igát okozó paradigma átgombolást Hegedűs Zsuzsa Orbán-könyv értékelése(4) és a koalíciós megállapodás(5) értelmezése szerint, vagy ténylegesen gondolkodási módot váltunk, megfogadva Einsteint intelmét, ami szerint 'azt, ami elromlott, nem lehet ugyanazzal a módszerrel megjavítani, ami a hibát okozta'?
A kérdés az, a kormányváltást szolgáló figyelemelterelés-sorozat: a Gárda-ügy nemzeti közüggyé dagasztása, a Szent Koronával kapcsolatos, félreértelmezésen alapuló kompromisszum köztudati szintre mosása, az alkotmányosság és egyáltalán a jogállamiság kérdésének felélesztése, és az egyre szaporodó, kisebb fajsúlyú gumicsontok rágcsálása együttesen fölé tud-e emelkedni annak a tiszta, természetes erőegységesítésnek, ami a Szent Korona Szolgálattal elérhető rendszerváltás jelenti.
Az egyre feszültebbé váló közhangulat és az azt szító hatalmi manipuláció elengedhetetlenné teszi a paradigmaváltás miért-mit-hogyanjának(6) egyértelművé tételét azért, hogy mindenki továbbgondolhassa saját helyzetét, feladatát.
Kezdettől fogva (de legalább az Antall kormány első évétől) egyértelmű, hogy nem elég a jelenlegi helyzet közvetlen okát megszűntetni (újragombolni a viselhetetlen kabátot), hanem meg kell magunkat tisztítani ezeregyszáz év minden szennyétől, szembe kell nézni önmagunkkal és szükségszerű, hogy legelőször mindenki saját magában őszintén vonja le a következtetéseket. Ne legyen senkiben kétség afelől, hogy a törvényszerűen előjövő többes következtetés közül a transzcendentális premissza (isteni útmutatás, "intuíció") megmutatja, hogy melyiket kell választania.
Azt szeretném az alábbi írással elérni, hogy a többes következményrendszer egyik része legyen mindenkiben a teljes gondolkodásmód váltás szükségességének felismerése. A transzcendentális premissza mindenkinek személyesen szól.
Azt, ami a magyarság történelmében az utolsó tömeges honba visszatérésig (a finnugorista szóhasználat szerint: honfoglalásig) történt, a következő miatt szükséges ismernünk:
1. Tudjuk, mi a magyarság, melyek azok az értékek, amelyek fenntartottak bennünket, annak ellenére, hogy három-ötszáz évente teljes kiirtásunkat határozták el különböző érdekkörök. (Az eddigi legutolsót most éljük. Ezt is meg fogja akadályozni a bennünk lévő erő.)
2. Tudjuk, mi volt az a természetes társadalomszervezési rendszer, amely szerves egységként működtette a Kárpát-medence erőit.
3. Tudjuk, hogy mit jelent szakrálisan a magyarság, pogányok voltunk-e, miért kellett megkísérelni, hogy tűzzel-vassal eltüntessék a föld színéről a táltosok, sámánok lelki erejét.
4. Tudjuk, hogy miért kellett megbontani a Tudás eredendő egységét a Mítosz és a Logosz (hit és a tudomány) - nemcsak szétválasztásával, hanem - szembeállításával.
5. Tudjuk, hogy miért kell nekünk most visszanyúlni gyökereink tiszta érvényesülésének utolsó állapotáig, a Vérszerződés társadalomszervezéséig (a lélek-, a szellem- és a test harmóniája feltételeinek utolsó teljességéig), és miért elégtelen az ezeregyszáz éves "államiság" alapján visszaállítani a társadalmi együttélés alapja, az Alkotmány jogfolytonosságát.
6. Tudjuk azt, hogy miért nem fejlődés-ellenes (anakronisztikus = idejét múlta) a hagyományokra építkezés.
7. Tudjuk, hogy mit kell tennünk és azt is, hogy hogyan, ahhoz, hogy megszűnjék a nemzetünkre (éppúgy, mint a világra) telepedő szenvedhetetlen iga, a judeokeresztény támogatottságú, globalizmusnak nevezett világgyarmatosítás.
Azokra a magyar tudósokra és munkáikra hivatkozom az alábbiakban (Anonymustól Zétényi Zsoltig), akik a fenti kérdésekkel kapcsolatban alapvető meghatározásokat tettek annak a rendszernek a felépítéséhez, amely múltunktól jövőnkig vezet, vagyis csupán alkalmazom az alapkutatásokat. Azokban az esetekben, ahol egymásnak ellentmondanak a hivatkozott írások egyes részei, a különbözőségeket nem idézem, csak az egymást erősítő megállapításokat.
Az általános irányvonalat Hamvas Béla két munkája(7) adja.
Szent István koráig Nagy Gyula 1867-ben írt alapmunkáját(8) használom vezérfonalként. Teszem ezt azért, mert hatalmas bátorság volt az ő korában eltérni a hivatalos (finnugorista) történelemszemlélettől. Ennél fogva nyilvánvaló, hogy még akkor sem tekinthető történelemhamisítónak, ha egyes megállapításaitól más hivatkozott (és általam elfogadott) művek eltérnek.
Az ezt követő időre vonatkozó következtetésekhez Bakay Kornél alapmegállapítást tartalmazó írása(9) adja az irány-meghatározást.
A hivatkozások digitalizált változatának címét is megadom, ezt egyrészt azért tehetem, mert nem kereskedelmi céllal teszem, mindegyiket nyilvános internetes forrásból szerezetem be, és nem plagizálom, hanem forrásra hivatkozva szó szerint veszem az idézeteket.
Tartalom:
I. Eredetünk
II. A magyarok és Európa
1. Az ellentétek gyökere
2. Szent István és Koppány
III. A vallási alapok átértékelése XXIII. János és XVI. Benedek pápák támogatásával minden keresztény ember kötelessége
A. Az ősszövetségi Tudássá lett Fényözön megszerzése és alkalmazása
B. A Jézus által teremtett újszövetség megismerése és alkalmazása
IV. A Szent Korona
A. A Szent Korona az EU-n kívüli, Gondoskodó Magyarország alapja (2003. január)
1. A Szent Korona-tan legfőbb jellemzői
2. A Szent Korona Intézményrendszerének érvényesülése a Gondoskodó Magyarországon
B. Tegyünk rendet a Szent Korona értelmezésében! (2005. január)
1. A Szent Korona eszme
2. A Szent Korona tan
3. A Szent Korona, mint szakrális tárgy
4. A Szent Korona Intézményrendszere
5. A Szent Korona értelmezések összevetése
V. Jog
VI. Az új gondolkodási móddal újrateremtett természetes rend
1. A Szabadság Alkotmánya (Történelmi Alkotmány) jogfolytonosságának visszaállítása
2. Alkotmányozó Nemzetgyűlés
www.eunyet.hu