Programajánló (szerda-csütörtök) program beírás: www.minden-ami-magyar.hu/prg/
1. 09-26, 18:00 SZÁNTAI LAJOS KUTATÓ - A FÉNY ÁLTAL ÍRT MAGYAR ÜDVTÖRTÉNELEM

"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!"


MEGHÍVÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓRA

A debreceni Kossuth téri tüntetők (más városokhoz hasonlóan, több mint egy éve) folyamatosan demonstrálnak az elhíresült miniszterelnöki beszéd elhangzása és a hazugságok napvilágra kerülése okán. A magyar nemzetért és a városért aggódó polgárok jelenlétükkel adnak hangsúlyt annak, hogy a közéletben továbbra is a demokráciában megengedhetetlen jelenségek vannak.

Ezért határoztak úgy, hogy 2007. szeptember 27-én (csütörtökön) a régi Városháza (Piac u. 20.) előtt 8 óra 30 perctől 17 óráig tüntetést tartanak, amikor a gyurcsányi országvezetés mellett tiltakoznak a debrecenieket érintő két fontos ügy miatt is:

1. A tervezett 2-es villamosnak a jelenlegi tervben szereplő nyomvonal-vezetése (Hunyadi-Csemete-Dózsa György utca stb.) számos szakmai hiányosságot mutat, amire szakemberek és a lakosság már eddig is felhívta a figyelmet, de érdemi intézkedés nem történt. Új nyomvonal kell egy önálló 2-es villamosnak!
2. A Kossuth téri tüntetők megdöbbenéssel értesültek arról, hogy az önkormányzat a debreceni repülőteret, mint városi tulajdont értékesíteni kívánja.

Ugyanitt, a régi Városháza bejáratánál délelőtt 10 órakor SAJTÓTÁJÉKOZTATÓT tartunk, melynek anyagát előzőleg átadjuk a Polgármesteri Hivatal jegyzőjének, és a közgyűlésre érkező önkormányzati képviselőknek.

Kívánatos lenne, hogy a fenti tények valamennyi média útján, hiteles tájékoztatással eljussanak Debrecen város lakóihoz.

Köszönjük, ha jelenlétükkel és érdeklődésükkel megtisztelnek bennünket.


"Gyurcsány pokolra jut!"

2007.09.29. - szombat.
Fellépnek:
Népi játék: Magyar Nemzetért Mozgalom
Kossuth tér - Parlement
Bóna Mária Ilona - Paktum és annak következményei.
Takács András, Kossuth tér - Parlament, hogyan tovább,
Vass István NaHÖK,
Balogh Béla MNM,
Éliás Tibor opera énekes
Dr. Bakos Batu Szent Korona,

2007.10.06. - szombat.
Fellépnek:
Népi játék: Magyar Nemzetért Mozgalom
Kossuth tér - Parlement
Dr. Drábik János, Nemzeti pénzpolitika,
ifj. Hegedűs Lóránt, Református lelkész,
Dr. Bakos Batu Szent Korona,
Horváth Anita, Szekszárd,
Bózsa Attila, Pécs,
Kociha Tünde, Békéscsaba.
Bóna Mária Ilona - Paktum és annak következményei.
Takács András, Kossuth tér - Parlament, hogyan tovább,
Vass István NaHÖK,
Balogh Béla MNM,
Éliás Tibor opera énekes

*** ********************************************

Kormánypárti alku az egészségügyről
2007. szeptember 26. szerda MKDSZ.hu

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete a sajtó útján megdöbbenéssel értesült arról, hogy a kormánypártok alkut kötöttek az egészségügyi biztosítás átalakításáról.

Sokadik alkalommal bizonyosodik be, hogy a kormánypártok érdekei alapján születnek döntések, amelyek ellentétesek a gyermekek, a családok, és végső soron az egész társadalom érdekeivel. A jelen helyzetben, amikor a családok többsége elszegényedik, a kormánynak kötelessége lenne megakadályozni, hogy a leszakadókból, a gyermekekből és szüleikből magánbiztosítók húzzanak hasznot.

Szerencsésebb országokban a nemzeti sorskérdésnek számító egészségügyi átalakítást nem zárt ajtók mögötti politikai alkuval, hanem a szakmai, érdekvédelmi szervezetekkel, önkormányzatokkal történő érdemi egyeztetések segítségével döntik el. Jól tudják ugyanis, hogy a társadalom csak olyan reformok mellé tud odaállni, amelyeket az érintettek elemi érdekeinek és véleményüknek a figyelembe vételével indítanak el.

Követeljük, hogy hagyják abba a társadalom feje felett zajló pártpolitikai egyeztetést, és vonják be az érintett szervezeteket!

Tiltakozunk, mert gyermekeink, családjaink jövője a tét!

Szabó Endre
NOE, elnök

*** ********************************************

Őrizetbe vették Zuschlag személyi titkárát
2007. szeptember 26. 11:52

Őrizetbe vették szerdán délelőtt Kecskeméten a körözött és eddig szökésben lévő L. Istvánt, Zuschlag János személyi titkárát - közölte az MTI-vel Szabó Ferenc, megyei főügyész-helyettes.

A nyomozást vezető főügyész-helyettes elmondta, hogy Kecskeméten őrizetbe vették a szökésben lévő és körözött L. Istvánt, a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottját. A körözött személy megjelent az ügyészség épületében és itt vették őrizetbe - tette hozzá. Az őrizetbe vett gyanúsított Lados István, korábban Zuschlag János személyi titkára volt.

A főügyész-helyettes a miniszterelnök kedd délutáni tanúkénti kihallgatásról azt mondta, hogy Gyurcsány Ferencet telefonon idézte be a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő szocialista politikus Zuschlag János és társai ellen folyó ügyben.

"A miniszterelnök telefonon kapott idézést a tanúkénti kihallgatásra, melyet az eljárási törvény lehetővé tesz" - mondta Szabó Ferenc. "Ismeri az eljárási törvény, az úgynevezett rövid úton történő idézést és jelen esetben is ez történt" - tette hozzá a megyei főügyész-helyettes. Szabó Ferenc beszámolt arról, hogy az ügyben nagyon sok tanút telefonon keresztül idéztek kihallgatásra, "szinte az összest".

Hangsúlyozta, hogy nem egyedi eset történt, mert ez a fajta idézési mód más ügyekben is szokásos, ugyanis az eljárást jelentősen meggyorsítja az időpont-egyeztetés. "Folyik a nyomozás, lesznek még tanúkihallgatások, de azt, hogy kit és mikor, az ügyészség nem hozza nyilvánosságra, mint ahogy ez Gyurcsány Ferenc esetében is történt" - mondta a folyamatban lévő nyomozással kapcsolatban Szabó Ferenc.
(MTI)

*** ********************************************

Stoffán György: Nyílt levél a legfőbb ügyészhez

Uram!

Két nap alatt kétszer is tapasztalhattuk, hogy a magyar igazságszolgáltatás berkeiből épp olyan hazudozás szüremlik ki, mint a kormányülésekről, és a szocialisták pártgyűléseiről, frakcióüléseiről. Az egyik hazugság épp olyan volt, mint a másik. Mint a rajtakapott hülyegyerek, úgy beszéltek össze-vissza, amikor Kabai állami bújtatásának ügyéről és a jogerősen elítélt bűnözőről kellett nyilatkozni. A végén kiderült, hogy mindenki mindent tudott, de az a "szemét lázító szélsőjobboldali" Hírtv addig rostokolt a megszüntetésre váró OPNI előtt, amíg Kabait nem lehetett tovább rejtegetni.

A másik hazugság a Zuschlag ügyben látott napvilágot ma reggel. Tegnap arról nyilatkozott az ügyészség, hogy a hazugsággal és választási csalással hatalomra került, majd a demokráciát 2006. október 23-a óta lábbal taposó kormányfő kihallgatása csupán újságírói találgatás. Most reggel az a hír járta be a médiumokat, hogy tegnap - a hazug nyilatkozat napján - kihallgatták "kurvaország" miniszterelnökét a Zuschlag-ügyben. És e két hazugság csupán a jéghegy csúcsa.

Kinek jó, ha egy országban az igazságszolgáltatás hazudik? Építi-e a ma már természetessé vált erkölcstelenség a demokráciát, s példamutató-e így a független ügyészség és bíróság egy amúgy is robbanásveszélyes helyzetben, egy pattanásig feszült társadalomban? Megéri-e anyagilag bárkinek is, hogy a neve szégyenfoltja legyen az igazságszolgáltatás történetének évtizedek múlva is? Mert Tucsek, Olti Vilmos és társainak neve soha nem lesznek tisztelt és elismert nevek - az önök körein kívül - mint azoknak a legfőbb ügyészeknek és belügyminisztereknek a nevei sem, akik a nyilas korszaktól máig köpködik Csemegi Károly uram haló porait, s a kódexből - mint Ceausescu a Bibliából -, inkább papírt készítenének a reteráthoz...

Ma ott tartunk Magyarországon, hogy másfél évtizede húzódó perek fekszenek elintézetlenül és törvénytelenül lezártan, vagy lezáratlanul a bírálhatatlan igazságszolgáltatás irattáraiban, hogy hamis tanúkkal bárkire bármit rá lehet fogni ("Nincs olyan szemenszedett hazugság, amelyre ne kerülne tanú" - Plinius, Nat.hist.8,22,82), hogy tanúk többsége ellenére az ártatlant lehet hülyének nézni, s a bűnöző röhög a markában, hogy köztörvényes bűnözők ellen benyújtott följelentések három éve várják a kivizsgálást a rendőrségi bűnügyi osztályokon, hogy ártatlan embereket elítélnek, mert kiment az utcára ünnepelni, ám, aki fegyveres felkelésre buzdított ama napokon, az szabadon lázít máig (hiszen ő feltételezhetően az Önök embere), s kormány SS keretlegényeket megszégyenítő pribékei sem kerültek mind a pulpitus elé vádlottként... - és folytathatnám a sort.

Ma már ott tartanak tehát Önök is, hogy a hazugság épp olyan elfogadható és természetes, mint a rágalmazás, a választási csalás, a hamis adatokkal való hatalomszerzés... mert Önök is hazudnak. Két nap alatt kétszer, és rendkívül cinikusan.

Kinek jó ez? - kérdezem. A válasz egyszerű: a ma regnáló hatalomnak, és Önöknek, akiket ez a hatalom tart és tart el. Önöknek, akiket ez a hatalom igyekszik a legszélesebb körben potenciális bűntárssá tenni. Nem, nem általánosítok Uram, mert van még Önök között - és főleg a mostanában végzett ifjú jogászok között - tiszta érzésű, a jogban hívő és esküjét mindenek fölött megtartó ügyvéd, bíró, ügyész, akik bizony nap-mint nap harcot vívnak az efféle "hazudunk reggel délben meg este" mentalitással. És talán eljön az idő, amikor az utóbbi két nap hazudozását is megtorolhatja a pulpitus előtt egy valódi demokrácia független igazságszolgáltatása. Mert ezek után ki hisz Önöknek? Ezek után csak legyint az ember, amikor olvassa a hírekben, hogy Gyurcsány a törvényességről és a tisztességről beszél az újságírói találgatásként létrejött kihallgatásán... és azon csak mosolyogni lehet, hogy ez a kihallgatás hogyan zajlott le... ha ugyan az egyáltalán igaz, hogy volt efféle kihallgatás...

A nyílt leveleket úgy szokták befejezni, hogy "Kérem tehát Önt, hogy...." - de én nem kérek semmit. Nem érdemes. Ön nem olvassa el az én nyílt levelemet, legfönnebb egy NNI-s feljegyzést kap róla, mihelyst e-mailen továbbküldöm azt. Hiszen ebben a "demokráciában" az NNI figyeli - ügyészi meghatalmazás nélkül! - a levelezéseket. De ez sem baj, hiszen az én véleményemet immár harminc éve ismerik ezek a kiváló figyelőemberek... mert én harminc aláírom, amit leírok, és vállalom a gondolataimat. Nem kérek tehát öntől semmit, csak azt, hogy a feljegyzés mellé kérje be ezt a levelet is, olvassa el... és gondoljon egy ókori igazságra: "Minden megnyilvánulásoddal, amelyet közzéteszel, az embereknek átadod erkölcseid tükrét!"(Seneca, De mor.130.)

*** ********************************************

Rendőri intézkedés és bírósági döntés egy sajtótájékoztató miatt

Talán bennem van a hiba, amikor 2007. május 17-én felvittem Budapestre Varga László barátomat egy sajtótájékoztatóra, amin a "Kiállás az egészségünkért" egyszerre 25 helyszínen tartott, talán az elsőként nem az egészségügyben dolgozók által szervezett, de az egészségügyi reform és az üzleti biztosítók problémája köré épülő tüntetést kívántuk bejelenteni.

Meglepetésünkre 15-20 rendőr várt minket a az MTI, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet és a hírTV (összesen hat főnyi) munkatársai kíséretében és felszólítottak, hogy ne nyilatkozzunk a sajtónak. Természetesen mivel vidékiek lévén nem kis utat tettünk meg, hogy ott lehessünk és Varga László barátomat bízta meg a többi város szervező csapata szóvivőjeként, nem hátráltunk meg a megfélemlítő fellépés ellenére sem. Igazságérzetünk azt súgta, hogy nem sérthetünk törvényt emiatt egy XXI. századi jogállamban, ahol a szólásszabadság alapvető alkotmányos jog, hanem ismét egy rendőri túlreagálásról van szó, amely újabban a kormány politikáját bírálók privilégiuma. Az esemény után adatainkat felvették.

Szabálysértési eljárást ellenem indítottak, aminek eredményét a Balatonfüredi Rendőrkapitányság határozatában postázott részemre még május végén, amire 8 napon belül június 5-én be is nyújtottam a csatolt kifogást, mellékelve hozzá az MNO cikkét és Göbl György barátom Soproni Rendőrkapitányságtól kért tájékoztatóját.

A kifogást a rendőrök elutasították, majd a bíróság csak a múlt héten küldte részemre a mellékelt végzést, melyet tárgyalás nélkül hozott, meglehetősen nevetséges indokokkal (forgalom akadályozása a járdán), több helyen a feltehetően a rendőrségtől kapott, részben téves információkra hivatkozva (helyszín: nem a sarkon voltunk, a résztvevő újságírók száma sem stimmel). Hivatkoznak még egy táblára, amelyet nem mi helyeztünk ki, hanem egy harmadik úriember, akit senki sem kért erre, a levelezőlistánkról tudta, hogy hol lesz az esemény, így jelent meg vele, az ő adatait nem rögzítette senki.

A hírTV felvételt is készített aminek részleteit az aznap esti híradókban és a "Kommentár nélkül"-ben láthattunk, ezentúl az "Esti gyorsban" voltunk stúdióbeszélgetésen, ezeket néhány napon belül elérhetővé tudom tenni a YouTube segítségével.

Czipri Tibor
Civilek a Nemzetért Mozgalom, Balatonfüred


Szólásszabadság: rendőri intézkedés a sajtótájékoztató miatt
Mi a demonstráció és mi a sajtótájékoztató?
2007. május 18. 11:31

Fokozott rendőri készültség mellett tartott sajtótájékoztatót csütörtökön az Egészségügyi Minisztérium épülete előtt A Szövetség az Igaz Országért Polgárjogi Mozgalom két tagja. Az eseményt a rendőrség demonstrációnak minősítette, tucatnyi rendőr és egy rendőrkamera figyelte. Egyébként szinte naponta tartanak sajtótájékoztatót közterületen a pártok és a közélet szereplői.

A rendőrség képviselője arra figyelmeztette a mozgalom két tagját, hogy amennyiben megtartják a sajtótájékoztatót, feljelentik őket. A rendőr indoklása szerint a véleménynyilvánításnak ezt a formáját a gyülekezési törvény értelmében be kellett volna jelenteni. A BRFK sajtóügyelete úgy tudja, hogy a gyülekezési joggal való visszaélés miatt szabálysértési eljárás indul a két férfi ellen, amit majd a helyileg illetékes rendőrkapitányság folytat le.

A Szövetség az Igaz Országért Polgárjogi Mozgalom a Magyar Távirati Irodán keresztül egyébként tudatta mindenkivel, hogy az Egészségügyi Minisztérium előtt fog sajtótájékoztatót tartani. Amúgy bevett gyakorlat, hogy közterületen tartanak sajtótájékoztatót a pártok és a közélet szereplői.

A BRFK álláspontja szerint még az egyszemélyes demonstrációt is be kell jelenteni, és jelen esetben ez a sajtótájékoztató bejelentés nélküli közterületen történő demonstrációnak minősült, ezért jelentek meg ott a rendőrök. Az végül nem derült ki, hogy ki riasztotta az ötödik kerületi kapitányság embereit, de valószínűsíthetően az Egészségügyi Minisztérium munkatársai hívhatták ki a rendőrséget, akik az MTI-ből is értesülhettek a bejárat elé tervezett sajtótájékoztatóról.

A pártok sem jelentik be

Érdeklődésünkre a Fidesz sajtóosztályán elmondták, hogy csak azokat a közterületre tervezett sajtótájékoztatókat jelentik be, ahol a sajtónak nyilatkozók mellett megjelennek és akcióznak a párt ifjúsági tagozatának aktivistái is. A Fidesz előre bejelentette a kórházak előtt tartott sajtótájékoztatóit is, hiszen ezeken többnyire az érintett betegek és dolgozók is részt vettek. Az azonban nem gyakorlat a Fidesz sajtósai szerint, hogy a párt politikusainak közterületre szervezett sajtótájékoztatóját előre bejelentsék a rendőrségen.

Megkeresésünkre lényegében hasonlóan nyilatkoztak az MSZP sajtósai is.

A sajtótájékoztatón egy demonstrációt jelentettek be

A mozgalom két vidékről érkező tagja egyébként arra hívta fel a figyelmet, hogy Kiállás az egészségünkért címmel május 19-én, szombaton összehangolt, békés véleménynyilvánító tüntetést rendeznek az ország több településén. "Az egészségügy haszonelvűségen való működtetése nem szolgálja a társadalom érdekét, a magántársaságoknak való haszonelvű kiszolgáltatása mindannyiunk életét veszélybe sodorja, életünket, egészségünket, az élethez való alkotmányos jogot sodorja veszélybe" - nyilatkozta a hírTV-nek Varga László, a Szövetség az Igaz Országért Polgárjogi Mozgalom szóvivője.
(hírTV, MNO)

*** ********************************************

A (minden)hatóság nem találja a kiutat...
ELVESZTEK A...
HEDVIGET ÉRINTŐ BIZONYÍTÉKOK

FENET
A rosszul sikerült ballépés...

A szlovák főügyész, Dobroslav Trnka új vizsgálati eljárást rendelt el: lecserélte a Malina Hedvig ügyben nyomozó nyitrai rendőrt és a nyomozást felügyelő járási ügyészt. Közben alibista módon magyarázkodásba is kezdett, csak éppen nem arról beszélt, ami elváraható lett volna tőle.

Trnka azt állítja, hogy mind a rendőrség, mind az ügyészség nagyot hibázott az ügy vizsgálata során, mi több, elvesztek a fő bizonyítékok és nyomok. Ez a kimagyarázkodás "elfogadható lenne" abban az esetben, ha a hibázókat elmarasztalná. Ám ezt nem teszi, hanem azzal menti a mundér "becsületét", hogy nem standard kifogásokat keresve azt mondja: a hatóság "nagy nyomás alatt volt", ezért történhetett meg, hogy hiba csúszott a nyomozási (a rendőrség) és a felügyeleti (ügyészség) procedúrába, miután a közvélemény gyors eredményt várt.

Jól néz ki az olyan rendőrség és ügyészség, ha a gyorsmunka odáig fajul egy évnyi nyomozás után, hogy bár semmi bizonyítékot nem találtak a diáklány ellen, ennek ellenére "leegyszerűsített" módon a sértett ellen fordították a végkifejletet, hogy lezárhassák a számukra nyűgössé vált ügyet. Azzal fejezték be a félbemaradt ügyet, a groteszkbe nyúló sztorit, hogy "az nem úgy történt, ahogy a lány leírta".

Egyszerűbb volt számukra ha a sértett ellen indítanak eljárást "hamis vallomás" vádjával. Így gyorsabban a végére járnak a dolognak és ez látszott a "hatóság" szemszögéből a legegyszerűbbnek. Tudniillik, így nem kell magyarázkodni a rasszista szkinhed fenegyerekek körül, s így azok szárazon megússzák az egészet.

Netán az új vizsgálat "más fényt" derít az eddigiekre, s utólag megállapítják, hogy mégsem Hedvig volt a hibás és valóban "megverhették"?

Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica viszont felháborodott a főügyész szakmailag kifogásolható kifejezésén, miszerint "hektikus időben történt az eset" "Egy főügyésztől világos beszédet vártam, hogy a védencem ellen indított bűnvádi eljárás jogos vagy jogtalan volt"-, jegyezte meg az ügyvéd.

Kvasnica hiányolja és fölöttébb furcsának tartja, hogy egy ilyen komollyá vált ügyben egy év után nem nevezik meg, kik voltak azok, akik elpackázták a nyomozást és elmarasztalják őket.

A Sme szlovák nyelvű napilap kommentátora is úgy fogalmaz jegyzetében az ismertek fényében, hogy "nem úgy nézünk ki (értsd: Szlovákia), mint egy jogállam". (déva, FENET)

2007(1707).09.26

Hírháló achívum CD
Kárpát-Haza
Nemzetőrség
Varga Domokos György honlapja
Egységben a Szent Koronával!
Az Atya, Anya és Fiú: a Maniheista szentháromság
Best of Gyurcsány 2
tovább dübörög a hazugság

és gyűjtemény

Dobogó
Hírháló archívum CD
Aláírásgyűjtés:
Programajánló!
FEKETELISTA
Székely miatyánk
Magyar Arcképcsarnok
Nemzeti Hírháló blog
Egységben a Szent Koronával!
Civil Jogász Bizottság
Nemzeti Jogvédő Alapítvány

Újra Zenit TV
Erdélyi tájakon
Szent Korona rádió
Kossuth Tér Rádió
Szent István Rádió
Feltöltődés zenével
Hírvonal: 1/222-0343

Ingyenes Winamp programmal
Hírháló rádió

 
"Uram, ments meg engem a hazug ajaktól és a csalárd nyelvtől!"
Zsoltárok k. 120:2




 
A hírlevelekben megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét.
Nyomtatás | Hozzászólások | Szerintem | Hírküldés | Vendégkönyv
Feliratkozás | Leiratkozás | Szüneteltetés | Nagyobb betű | RSS | Levelezőlistánk