"...így készülünk szelíd háborúra,
mindig magunkért, soha mások ellen,
sót párolunk és vásznakat szövünk,
s míg kisebbítnek lassan megnövünk!"
Dsida Jenő |
A Szövetség a Nemzetért Alapítvány
Civil Akadémiája a Polgárok Házában
Október 11.
A Szövetség a Nemzetért Alapítvány Civil Akadémiájának következő előadásaira
október 11-én, csütörtökön este 18 órakor kerül sor.
Előadók: Mikola István, országgyűlési képviselő, a parlament egészségügyi bizottságának alelnöke A népegészségügyi tényekre, adatokra alapozott egészségstratégia és az "úgynevezett reform" címmel,
Skrabski Árpád főiskolai tanár, informatikus-szociológus pedig a Hogyan lehet megőrizni a teljes körű egészség- és nyugdíjellátást? címmel tart előadást.
Az akadémia előadásaira a belépés ingyenes és nyitott, mindenkit szeretettel várnak.
legrady@polgarokhaza.hu
M: 06 30 577 2002
*** ********************************************
2007.OKTÓBER 6. NAPJA
BP. KOSSUTH TÉR
Délután öt órától a Magyar Nemzetért Mozgalom szervezésében gróf Batthyány Lajosra, az első magyar miniszterelnökre, az Aradi Vértanukra, s az 1848-49 évi Szabadságharc minden mártírjára emlékeztünk a téren.
Felszólalt Balogh Béla,Bakos Batu Szent Korona szakértő, ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész, Lengyel Károly, s a felszólalók sorát jómagam zártam. Több száz hallgatója volt a beszédeknek, s nagyon sok járókelő állt meg rövidebb, hosszabb időre.
Kis epizód tarkította az eseményt. Ugyanis valamikor öt óra tájban egy konvojjal megérkezett a színre gyurcsány ferenc, s hangos füttykoncert kíséretében, sleppjével körülvéve araszolt fölfele a parlament főlépcsőjén.
Ekkor elkértem a mikrofont s az egész teret betöltő hangerővel pár mondatban gyurcsányhoz szólhattam végre, valóban, személyesen. Arról szóltam, hogy sajnálatosan ő egy idióta, aki lekurvázta a Hazánkat. Ezért hamarosan Latour osztrák hadügyminiszter sorsára jut, ha gyorsan el nem takarodik. A lépcső tetején megállt, és visszafordulva szemmel láthatóan rólunk beszélt kíséretének. ekkor a következő szavakkal tessékeltem be a parlamentbe: ne bámulj te majom. Takarodj innen amíg szépen vagy. Mire ő valóban bement. Háááát nagy a szakadék az első magyar miniszterelnök tekintélye és gyurcsány utálata között. A bejáratnál álló őrök és egyéb személyzet jókat mulatva tárgyalta még az idilli epizódot, s a rendőrsorfal ámult-bámult meglepetésében. Csatolmányban megküldöm az általam elmondott beszéd szövegét. Amikor ez elhangzott, ismét előadásra került a gyurcsány pokolra jut c. népszínmű, miközben lassan szemerkélni kezdett az októberi eső.
Barátsággal kívánva szebb jövőt.
Vass István
*** ********************************************
Clinton megfordult
Bill Clinton Magyarországi látogatásának első érdekes epizódja, hogy amikor gyurcsány ferenc magyar miniszterelnök kalauzolásával a Magyar Parlamenthez érkezett és a főlépcsőn a Házba igyekezett, a téren tartózkodó kormányellenes demonstrálók, akik az 1948-49-es Magyar Szabadságharc mártírjaira emlékeztek, hangos füttykoncerttel fogadták.
A kihangosítás az egész téren, így Bill Clinton számára is hallhatóvá tette, amikor a magyar miniszterelnököt lehülyézték, és megfenyegették, hogy ha nem takarodik el, akkor a nép által felakasztott Latour osztrák hadügyminiszter sorsára jut.
Clinton megfordult a lépcső tetején, s gyurcsány miniszterelnök nyilván hazug módon, magyarázkodni kényszerült.
NaHÖK
*** ********************************************
Szili: társadalmi elégedetlenséget jelez az MSZP 18 százalékos népszerűsége
2007. október 7., 12:45
fidesz.hu
Szili Katalin szomorúan veszi tudomásul, hogy 18 évesen 18 százalékon áll az MSZP népszerűsége, amit komoly figyelmeztetésnek tart. A házelnököt leginkább az adatok mögött rejlő társadalmi elégedetlenség szomorítja el. Az Országgyűlés elnöke erről a Vasárnap Reggel című újságnak adott interjújában beszélt, amely az MSZP 18. születésnapi ünnepségének napján jelent meg.
Példaként említette, hogy 35 év körüli fiatalok azt mondták neki, hogy baloldaliak, 2002-ben és 2006-ban a
szocialistákra szavaztak, de ezt soha többé nem teszik. Ez bizony elgondolkodtató - hangoztatta. Véleménye szerint a politikának arról is szólnia kell, ami az emberek hétköznapjait érinti: az energiaárakról, az egészségügyi reform végéről és sorban minden fontos társadalompolitikai ügyről. "Nem lehet az országot folyamatos feszültségben tartani. Időnként kell egy kis lélegzetvétel is" - hangsúlyozta.
Arra a kérdésre, hogy szerinte is Gyurcsány Ferenc lesz-e a miniszterelnök-jelölt 2010-ben, azt válaszolta: az MSZP demokratikus, értékei szerint baloldali párt, vagyis a jelöltség kérdésében is a testületeknek kell majd meghozniuk a választás sikeréhez vezető legjobb döntést.
Szili Katalin a Zuschlag-üggyel kapcsolatban kiemelte: attól, hogy vannak néhányan, akik visszaélnek saját pozíciójukkal, még senkineknincs joga azt állítani, hogy minden politikus korrupt, és a
szocialista frakcióban becsületes, tisztességes politikusok ülnek. Felidézte, annak idején sokat bírálták azért, mert nomenklatúráról beszélt vagy azért, mert azt mondta, hogy az MSZP-t nem lehet zsákmánypártnak tekinteni. Az MSZP nemcsak a pártelitből áll, hanem nagyon sok emberből, akik az önkormányzatokban, kistelepüléseken vállalják ezt a pártot. Azt hiszem, az ő becsületükről is szó van - fogalmazott a
szocialista politikus.
Arra a felvetésre, hogy a keddi zajos frakcióülés után a párt kitart-e a Gyurcsány-féle reformok vagy a hétpontos tisztasági csomag mellett, azt mondta: sokan szeretik ma úgy beállítani, hogy van egy reformpárti miniszterelnök és egy reformokat ellenző MSZP-frakció, de ez nem igaz. Hozzátette: más időpontban is örült volna a miniszterelnök által javasolt hét pontnak, de most sokan hajlamosak rá, hogy ezt összekössék a Zuschlag-üggyel. "Kikérem magamnak, hogy azért kelljen döntenie egy politikusnak a képviselőség és a polgármesterség között, mert van ez az ügy" - jelentette ki.
(MTI)
*** ********************************************
MAGYAR SZABADSÁGHARCOS(56-OS VETERÁNOK) SZÖVETSÉGE
Alapítva 1957-ben
Elnök : Szarvas József
27 Aragon Avenue Thames Ditton Surrey KT7 0PY
ENGLAND
TEL:0044-208-398 1541
Email:
joe@szarvas1.demon.co.uk
Program Szabadságharcunk 51-ik Évfordulójára
Együttműködve a Rabparlamenttel és a Corvini-közi Bajtársi Közösséggel.
2007. október 2.
2007 október 21 Vasárnap
Nagymise és Kegyeleti Szentmise 10.00-óralkor a SZENT ISTVÁN BAZILIKÁBAN. A misét Szabó Géza Esperes/kanonok úr fogja celebrálni. Gyülekezés a Bazilika előtt 9.00-kor, a Lyukas Zászló alatt. Minden bajtársunkat és barátunkat szeretettel várunk. Emlékezünk megboldogúlt v. Kovács Tíbor bajtársunkra is, aki tavaly még velünk volt a Bazilikában továbbá Szlama Árpád és Hornyák Tíbor bajtársainkra, akik időközben távoztak el sorainkból. Soha őket el nem felejtjük.
2007 október 22, Hétfő
Gyülekezünk a Műegyetemen 14-30-kor. A Megemlékezés 15.30-kor kezdődik az egyetem aulájában, rendező, Dr. Molnár Károly,
rektor úr. A mi sorainkban ott lesz nagyrabecsült barátunk, Dr. Vajna Zoltán úr, az egyetem nyugalmazott rectora is. Méltó és zavargásmentes megemlékzésre számítunk. Ünnepi beszédet mond Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke.
A program befejeztével gyülekezünk a 3 korabeli Csepel gépkocsin és felvonolunk a Kossuth térre. Engedély megkapva, Balogh Barna és v. Kellner Lajos által.
2007 október 23 Kedd
Gyülekezünk a TABÁNBAN 10.30 órakor. Bezsédet mondanak a RABPARLAMENT részéről, Schrötter Tíbor. A CORVINKÖZI BAJTÁRSI SZÖVETSÉG részéről Trencsényi László, A SZABADSÁGHARCOS (56-OS VETERÁNOK)SZÖVETSÉGE részéről v.Kellner Lajos és Szarvas József. Mások is megtisztelnek majd bennünket néhány szóval s egy-két verssel. A Megemlékezés koszorúzással és a KEGYELET VIRÁGAINAK elhelyezésével valamint a SZÓZATTAL fog befejeződni.
A TABÁN-ból átvonulunk a CORVIN-közbe, ahol 14 órai kezdettel Forradalmi Műsorra kerül sor a Corvin-közi Bajtársi Közösség
rendezésében.
A Corvin-közből a SZÉNA TÉRRE tartunk, ahol a Megemlékezést - 16.00 órai kezdettel - a Széna téri Bajtársi Közösség rendezi.
2007 október 24 Szerda
Temetőlátogatások
2007 öktóber 25 Csütörtök
Kegyeleti látogatás a Kossuth térre 11.00-órától a sortűz áldozataira emlékezve.
2007 október 26 Péntek
A Várpalotai Önkormányzat élén Nélmeth Árpád polgármester úrral, valamint a Várpalotai 56-os Szövetség, elnöke Egerszegi Lajos rendezésében ÜNNEPI megemlékezésre kerül sor Várpalotán, az alábbi program szerint.
Gyülekezés a Galéria előtt 10.00 órakor Várpalotán. Megemlékezés a Thuri téren az 56-os Emlékműnél, 11.00 órakor. Azután a PEK leleplezi az Emléktáblát (Fehérvári István és Nyirfás Dezső) mely azok emlékére és méltatására készült, akik az ottani szénbányákban raboskodtak 1952-1956-ban.
Tiszteletadás Berta József Emléktáblájánál, akt 1958 január 2-án halt mártírhalált a Gyüjtőfogházban. Harcok színhelye következik a 8-as úton, ahol Mészáros Gyula történész fogja életre kelteni a múltat. Onnan a temetőbe tart majd a menet Márton László bajtársunk sírjához: Minden emlékhelynél koszorúzás.
12300-kor ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS a 'Fekete Gyémánt' Étteremben. Majd ebéd után kötetlen bezsélgetéssel zárul Szabadságharcunk 51-ik Évfordulója.
Londonban, többek között, szintén Kegyeleti Szentmise lesz, október 23-án, 18.15-kor a St.Anselms katolikus templomban a Szabadságharcban elesettek és mártírhalált haltak lelki üdvéért. A templom Tooting-Beck kerületben fekszik. A misét Father William celebrálja. Mindezt kezdeményezte és elintézte Ellenbacher Károly bajtársunk. Fáradozását ezuon is köszönjük.
Szarvas József
London
2007 október 6.
*** ********************************************
Rendszerváltó Fórum: Fegyvert A Diákoknak!
A diákok fáklyás demonstrációval tiltakoznak csütörtökön a Szabadság hídon a tandíj ellen. Kevesen voltak. Nem baj! Csillagos ötös a szervezőknek, és a megjelenteknek! Végre elhangzott valami a HÖOK elnöke szájából, ami -ha valóban tetteket takar- nagyszerű fordulatot jelenthet a diákság eddigi passzív, megfélemlített, politikától elzárkózott állapotában. Idézem a mondatot: "Ha kell, a Kossuth téren, az Alkotmány utcában vagy bárhol legyünk, ahol elmondhatjuk véleményünket, hogy a felsőoktatás átalakításáért és a tandíj ellen készek vagyunk fellépni" (!!!)! Kedves Ekler Gergely, ez egy igazi független érdekvédő mondata, és ígérete. Fegyvert a diákoknak! Persze nem kardot, vagy puskát, hanem a demokrácia fegyverét! A diákoknak minden törvényes lehetséges eszközzel fel lépniük jogaik védelme érdekében, hisz nem csak az oktatásnak kellene ingyenesnek lennie legalább az első szakma, vagy diploma megszerzéséig, de a tankönyveknek is, és az utazásnak is, amellyel a diák az iskolájához, kollégiumához eljut!
Kedves diákok, van számotokra egy javaslatom, ami így hangzik: Oktatási és Kulturális Minisztérium 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. A Kossuth téri, az xy téri, az Alkotmány utcai, az xy utcai álló és vonulásos, fáklyás, és zászlós,, csendes és ordibálós demonstrációk ideje lejárt. Elég volt az utcán a falak visszhangja közt a meddő energiafogyasztásból, miközben a "politikai elit" zsíros vacsoráját fogyasztja, és zaftos pofával kiröhögi azokat, akiket szolgálnia kéne! Tennünk kell, és Titeket is tettre kérünk!
Október 23-a sorsfordító nap lehet, ha a társadalom széleskörű rétegei úgy akarják, és úgy tesznek. Vár rátok az Oktatási és Kulturális Minisztérium, várja, hogy a benne szégyenteljes "munkát" végzők többé ne követhessék el nap mint nap bűneiket Veletek szemben. Olvassatok soraim mögött, és tudjátok mire gondolok! Nem kell politizálni, aki nem akar, ez már nem is az, de élni kell alkotmányos jogaitokkal, és tenni kell egy nem demokráciában az alkotmányos kötelességeteket. Nem másért, nem fennkölt dolgokért egyszerűen magatokért. A hurok ott szorul a Ti nyakatokon is, Hiller-bácsi jó kis csomókat kötöz rajta, csak rajtatok múlik, hogy megszoruljon-e jobban a gégétek, vagy lerázzátok magatokról ezt a leszerepelt, a magyarságot elbutítani akaró, tehetetlen, dilettáns társaságot...
Fáber Károly
*** ********************************************
Elő a farbával!
Tisztelt magyarszívű magyar állampolgárok!
Mindenkihez szeretnék szólni, aki képes józan megfontolások mentén felmérni cselekvési lehetőségeit, s annak következményeit.
Sorozatban jelennek meg hírek arról, hogy Budapest határának közelében, határon belül és kívül feltűntek furcsa járművek. Többen ezeket a járműveket működőképes harci járműveknek írják le, legalábbis annak vélik. Fénykép. Ilyen egyszerű. Térkép, darabszám, típus, internet, üzemanyag-fogyasztás és tartály nagysága, haladási sebesség terepen-városban, kanyarodási képesség és sebesség, az adott jármű típusra jellemző befogadható létszám, alapfegyverzet tüzelési gyorsasága, mennyi lőszert szállíthat. Ezek ajánlott kérdések.
Elő a farbával! Lássuk a képeket, meg a felsorolt jármű-jellemzőket!
Ezzel nem a megfigyelők szavahihetőségében kételkedem. Sőt, rendkívül jól tették mind, hogy erre felhívták a figyelmet! Nagyon jól tették!
Ezzel a szaporodó tapasztalással kapcsolatban van egy másik szempont, ami szintén megjelenik, mint félelem tárgya. Nevezetesen, hogy a hatalom őrült gépezete mára már nem is titkolja esetleges szándékát, miszerint nyílt fenyegetésként teszi láthatóvá gyilokjait. Hát legyen. A magamutogatós ferdehajlamú sarki pucér bácsik is attól rettegnek legjobban, ha nem önként vetkőznek. Félelmük tárgya a megalázó kényszervetkőzés. Az információt ezért le kell vetkőztetni!
Meg kell szabadítani attól a hosszú kabáttól, ami eleve elfedi torz lelket hordozó mezítelenségét. Hát akkor legyen meg amire kivétel nélkül titokban vágyik minden mutogatós! Mindegyik ilyen facsarodott elméjű a legnagyobb, önmaga elől is titkolt vágya, hogy ennek a kínos állapotának vége legyen. Segíteni emberi dolog. Segíteni kell nekik a vetkőzésben.
Amikor egy ilyen elmeháborodott azt tapasztalja, hogy nincs tovább, akkor a kapualjak szemetes edényei mögé is elbújna. A segítség arról szól, nem szabad megengedni, hogy elbújjon.
De ez csupán a felszínes része a jelenségnek. A jelenség többek között arról is szól, hogy korlátozott szellemi képességek mentén nem képes megítélni önnön viszonyát az egészséges valósággal szemben, azzal szembesítve is alig. Segíteni kell neki. Segíteni kell először úgy, hogy bármilyen fájdalmas számára, tükröt kell elé tartani. Az esetek többségében az elmebeli állapot súlyosságától függően nem képes az illető feldolgozni ezt a tükörképet. Hiszen az ő belső valósága nem azonos a többségi egészséges valósággal. Hiába viselkedik időnként épelméjű ember módjára, az alapvető indíttatás élete minden percét teljes egészében befolyásolja és őt ezzel fogva is tartja.
Ez a fogvatartottság jellemző minden pártszerű társadalmi képződményre. Függetlenül attól jellemző, hogy az illető egyén hová sorolja önmagát. Ezzel nem azt állítom, hogy valamennyi politikus őrült, csupán arról beszélek, hogy ez már egy külső szellemi befolyás kóros előszele. Majd a külvilágtól érkező első jelzések után, miszerint tudjuk ám mi van a kabát alatt, további félelmek támadnak benne, mert megtudta, hogy tudjuk, mi van, illetve mi nincs a kabátja alatt. Ebből a félelméből eredeztetve igyekszik először segítőket keresni, és azokat egyre jobban befolyása alá vonni. Hova tovább utasítja őket egyforma gondolkodásra, később a kór előrehaladottabb állapotában parancsot oszt.
A téboly ragadós lehet. Annál gyorsabban terjed az őrület, minél magasabb szintről származik. Mert a következő lentebbi lépcső nem járja be az őrület fokozatait, hanem igyekezvén lépés tartani feljebbvalójával, önként áll be a sorba. Mások is elkezdenek parancsot osztani. Végül a fehér falak között kialakul az áthatolhatatlan hangzavar. Ha pedig ilyen szellemi teljesítményre bízza valaki sorsát, akkor annak is az ápoltak között van a helye.
Alig vette észre néhány ember, hogy például az OPNI bezárásával eltűnt a kapualj, ahová a mutogatósokat, a háborodottakat, és hasonló társaikat lehetne beutalni. Ezért amíg az oda be nem zárható őrült szabadlábon kószálhat, és azt beszél, amit esetleges állapota diktál, kifejezetten közveszélyes formává vedlik a szellemi járvány.
Mivel tudatában van a sok szellemi fertőzött, hogy nincs hová elbújnia, kiterjeszti félelmeit a külvilágra, s azokkal akár megütközni is kész mutogatási érdekeinek védelmében.
Mivel egyformán mutogatósok valamennyien, ezért nem titkoltan, egymásnak vetik hátukat, hogy kifelé folytathassák, amit eddig is tettek. Elébb zárt érdekcsoportok alakulnak ki, majd egész szervezetek. Most itt tartunk.
Vigyázat! A következő lépcső, amikor már vezényszóra rángatóznak, a nyilvánosságból mit sem szégyellve, akkor támadásra készülhetnek. Mindegy nekik mi akad a kezük ügyébe, de támadni akarnak. Mindenkit. Azért mindenkit, mert most már mindenki tudja, hogy ők mezítelenek egytől egyig. S noha ettől, mint azt fentebb láttuk, önerőből nem képesek megszabadulni, most már a fehér falakon kívül zajlik a hangzavar egyre fokozottabb hangerővel.
Megoldás? Sokféle lehet. Vegyük például szemügyre az első lehetőséget. Az ő fokozatuknak megfelelően egy rend tisztességes öltözettel kell megkínálni őket. Élelemről sem szabad megfeledkezni. Olyannyira vágynak már egy jó evésre, ahol felszabadultan elereszthetik magukat, hogy egy jó szóval kínált falatért csínbe mennek.
Szerencsétlenek eddig mezítelenek voltak. Felöltöztették őket. Éheztek. Enni adtak nekik.
Az utolsó mozzanat az egészséges többség érdekében, hogyha már nincs hová bezárni őket kényszerkezelésre, akkor el kell távolítani őket az egészségesek közül.
Nem. Nem börtönbe! Egészségesekről volt szó, ugye. A bűnözők is egészségesek. Nem oda.
A kezelés befejezéséről igazolást szoktak adni. Ebben az esetben a megfelelő zárójelentés arról szól, hogy a zárójelentés egyben útlevél is. Olyan útlevél, amivel az országhatárt csak kifelé lehet átlépni.
Ha pedig ezt nem teszik meg önként, akkor jöhet az újabb segítség. Hiszen a zárójelentés nem arról szól, hogy meggyógyultak, hanem tömeges jelenségként fellépő fertőzés lévén a fertőzőképtelenség elérése a cél. A harcképtelenség elérése a cél.
Tehát a következő segítség legyen nekik egyfajta iránymutatás. Az országhatár felé. Ja, hogy ez nekik önként nem sikerül? Istenem, annyi még belefér az egészségbiztosítási számlájukba, hogy segítséget kell ehhez biztosítani számukra.
Visszatérve a tankokról szóló hírekre. Minden jel arra mutat, támadni akarnak, akik éppen egymásnak vetik hátukat. Hiába tagadják, mi már tudjuk, mi van a kabát alatt.
Ruhával! kell kínálni őket. Nagy ruhával, hogy a színe sokáig ne fakuljon. Divatos például a fekete szín, mondjuk tetőtől talpig. A különféle bőrök használatára is figyelni kell. Ilyen lehet például a vipera megjelenése a kellékek és divatos kiegészítők sorában. Fontos továbbá a lábbeli. Nem, nem az arcukra kell a cipőtalp, hanem a lábukra. Hiszen hosszú gyaloglás vár rájuk.
Szükségük lesz még élelemre. Praktikusan fagyasztott krumplileves tökéletesen megfelel a célra. Útközben úgysem ad nekik segítséget, hiszen félnek attól, hogy fertőzést kapnak, ők meg félnek attól, hogy ismét le kell vetkőzni. Erejük fogyatkozván leheletükkel próbálják ehetővé tenni a legendás levest. De talán a határig sem érnek el, amikor éhenhalnak, a nevezetes pártspecialitás ehetetlenségétől. Ők sem engedtek másokat enni, csak mutogattak, s közben mindent a belső zsebükbe gyűjtöttek, ami a másé. Hát inkább nem vetkőznek ismét. Vándorlásba kezdenek a világban.
Eztán mondanak, amit csak akarnak, mindenki tudja róluk, hogy hazudtak reggel, éjjel, meg este. Nem kicsit, nagyon. Nem keveset hazudtak, hanem állandóan.
Vándorlásuk közben miért pont akkor mondanának igazat, amikor esetleg útbaigazítást kérnek? Hiszen akkor is hazudnak, ha csak kérdeznek!
Beteg az ŐFAJTÁJUK! Fertőző beteg. A társadalom lelki-HIV-elemei. Lépteik nyomán a szántóföld is fekélyt terem. Ha csak ránéznek egy gyümölcsfára, az felér a tűzelhalással. Bűzös mocsár tör elő ajkaik közül, ezt a sarat köpködik szerte, és azokra vadásznak, akin a szennyet megtalálják, mert az nem közülük való. A tiszták ugye nem köpködnek.
Tehát az első lépésen túl vagyunk. Minden irányból megerősítést nyert számukra, hogy tudjuk, mi van a kabát alatt. Mezítelenek. Eszköztelenek, mert már nem titok többé a szándékuk.
De amíg meg nincs erősítve, hogy tankok és egyéb harci járművek szinte osztódással szaporodnak a fővárosban és közvetlen közelében, addig annyit hazudnak róla a mutogatósok reggel-éjjel-este, amennyi nekik tetszik.
Lengyel Károly
*** ********************************************
Dr. Belon Gellért emléktábla avatás
2007. október 7-én, délelőtt 10 órakor az ünnepi szentmise után avatták és szentelték fel Sükösdön a nagyközség egykori plébánosának, későbbi pécsi püspöknek, Dr. Belon Gellértnek az emléktábláját. Dr. Belon Gellértnek egy olyan kommunista diktatúrában kellett szolgálnia, ahol mindennaposak voltak a letartóztatások, üldöztetések, de ő Isten hűséges szolgálójaként mindvégig töretlen hittel és lelkesedéssel hirdette az evangéliumot és nem hagyta csüggedni, megtörni a bolsevik kormány által megfélemlített lelkeket. A püspök nevét viselő sükösdi cserkészcsapat, az egyházi képviselők és a jelenlévő keresztény hívek a közel egy órás ünnepség végén koszorúzással rótták le kegyeletüket és alázatos szívvel énekelték el a Himnuszt.
Írás és fotó: Paudits Zoltán