"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!" |
MEGHÍVÓ
a Szent Koronára feleskűdött és a Népbíróság által kivégeztetett utolsó magyar miniszterelnök:
a szombathelyi születésű Bárdossy László emlékezetére!
Tisztelettel meghívjuk Önt, családtagjai, barátait és Honfitársait a 2007. december 10-én /hétfőn/ a szombathelyi Ferences templomban 17. 30 órai kezdettel Bárdossy László lelki üdvéért tartandó engesztelő szentmisére, majd a szentmise után a Szent Márton utcai /régi/ temetőben, kb. 18. 30 órai kezdettel tartandó, koszorúzással és mécsesgyújtással egybekötött megemlékezésre.
Honfitársi üdvözlettel: B.Kiss-Tóth László, a MIÉP Vas megyei és szombathelyi elnöke.
*** www.nemzetihirhalo.hu *************
Tatárszentgyörgy Községi Önkormányzatának
Tatárszentgyörgyi Cigány Kisebbségi Önkormányzatának
Magyarországi Nemzeti-Etnikai Kisebbségek Érdekvédelemi Egyesületének (ÉKE)
Közép-magyarországi Régió Cigány Kisebbségi Önkormányzatok és Civil Szervezetek Közhasznú Érdekvédelmi Szövetségének
KÖZÖS KÖZLEMÉNYE
Fenti szervezetek együttesen elhatárolódnak, a Magyar Gárda 2007. december 09-én Tatárszentgyörgy településre tervezett erődemonstrációjától a cigány társadalom ellen.
Berente Imréné, tatárszentgyörgy község polgármestere nyilatkozom, hogy a Magyar Gárda a fenti időpontra, a "vidék közbiztonsága" címmel szervezett rendezvényre kapott közterület használati engedélyt, Tatárszentgyörgy településen a Kossuth Lajos u. 29/4-es helyrajzi számú területre. Az engedély kiadását követően, a Magyar Gárda által Tatárszentgyörgy településen terjesztett szórólapok tartalma és az interneten olvasható és a vezetőik által a médiákban tett nyilatkozatok alapján megállapítottam, hogy félrevezettek és a tatárszentgyörgyi rendezvényt a roma bűnözés és a roma társadalom elleni demonstrációra kívánják felhasználni. Mindezek ellen Tatárszentgyörgy vezetése elhatárolódik a fenti szervezetekkel együtt. A fenti indokok alapján, a mai nappal a Magyar Gárda részére, 2007. december 09-ére a Tatárszentgyörgy 29/4-es helyrajzi számú területre kiadott közterület-használati engedélyt, azonnali hatállyal visszavonom.
Az Országos Cigány Önkormányzat vezetője Kolompár Orbán által kezdeményezett csendes demonstrációt sem támogatjuk, mivel azt a helyi roma közösség ellenérzéssel és megdöbbenéssel fogadta. A romák megdöbbenése azáltal keletkezett, hogy Kolompár Orbán a helyi roma közösséget, a Magyar Gárda által szervezett rendezvény időpontjában kívánta aktivizálni, holott a cigányellenesség egyáltalán nem jellemző Tatárszentgyörgyön.
Berente Imréné Tatárszentgyörgy polgármestere, Száva Vince az ÉKE Jogvédő Egyesület elnöke, Zsigár Angéla a helyi CKÖ elnöke, Pintér Ferenc Közép-magyarországi Régió Cigány Kisebbségi Önkormányzatok és Civil Szervezetek Közhasznú Érdekvédelmi Szövetségének elnöke.
Tatárszentgyörgy, 2007. december 8.
A Magyar Gárda megtartja Tatárszentgyörgyre tervezett békés demonstrációját
A Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület sajnálattal fogadta, hogy Berente Imréné, Tatárszentgyörgy polgármestere a rá nehezedő politikai nyomás hatására az Egyesület december 9-i rendezvényét a "roma bűnözés és a roma társadalom elleni demonstrációnak" minősíti és a békés demonstráció betiltását kezdeményezi. Ezzel a Polgármester Asszony nem csak az Egyesület rossz hírnevét kelti, hanem az alkotmányosság kereteit is feszegeti, hiszen az érvényes rendőrségi határozattal szembeszállva önkormányzati hatáskör alá kívánja vonni azt a rendezvényt, amely a Gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény hatálya alá esik.
A Magyar Gárda Egyesület ezúton tájékoztatja a közvéleményt, hogy törvény adta jogával élve megtartja Tatárszentgyörgyre tervezett békés demonstrációját.
Budapest, 2007. december 8.
Magyar Gárda sajtóosztály
*** www.nemzetihirhalo.hu *************
Hírháló olvasók figyelem!
Kérek mindenkit, tiltakozzon mindenhol.
Gyurcsány Ferenc december 13-án elsőként akarja aláírni a Lisszaboni szerződést, (az új, és még rosszabb EU alkotmányt) amely ratifikálását a FIDESZ is támogatja.
Ez sajnos sokkal többe fog kerülni, mit a 300 Ft vizitdíj, amitől a FIDESZ olyan lelkesen meg akar védeni a népszavazással. Ami ellen nem is tiltakozik ilyen hangerővel, a korház- és a TB privatizációs törvény is csak a kézi pénztár kifosztása, ahhoz a rabláshoz képest amennyibe az új EU alkotmány kerülni fog.
Budapest, 2007. december 9.
Baráti üdvözlettel:
Horváth Ákos pályakezdő nyugdíjas
*** www.nemzetihirhalo.hu *************
ALIBIDEMOKRÁCIA
Rendszerváltás vagy gengszterváltás?
Írásaimmal, a kérdés újragondolásához a megszokott közbeszéddel szakító és - vélhetően - új, értelmezési kategóriákat kínálok fel a politikai rendszerváltás (hitegető) ígéretei és a szomorú valóság közötti óriási különbség okait, alaposan megvilágítva, kielemezve.
A célul kitűzött valódi rendszerváltás, - ami egy új társadalompolitika alapját képezheti Magyarországon - a múlt és a jelen, szigorúan szakmai szempontok szerinti elemzésében érhető tetten. A demokráciának és az államnak a társadalmat kellene szolgálnia de nem ezt teszi, s nekünk magyaroknak az elmúlt 17 évben sem jutott a demokráciaélményből, sőt a helyzet egyre drámaibb.
A mai magyar dráma az IMF, a Világbank, a nemzetközi tőke zsarolási lehetőségéből és a hazai rendszerváltó elit (gátlástalan vagy naiv) hatalomvágyából adódott össze. Maga Orbán Viktor is rádöbbent arra az alapvető, s a jelen rendszert működtető hazugságra, hogy az "alibidemokrácia" rendszere beteg, sőt gyógyíthatatlan beteg. Igaz, ennek kimondására csupán burkoltan vállalkozott:
"Megértettük, hogy a demokrácia nem varázsszer.."
A kérdés tehát nyilvánvaló: Történt-e rendszerváltás, vagy csak a nomenklatúra egyes tagjai - megrémülve a Szovjetúnió legyengülésétől - bevezették a "rothadó kapitalizmust" azért, hogy átmenthessék puszta életüket és a koncot? Maga Orbán Viktor is tudhatja a választ a kérdésre, hiszen ő is a rendszerváltók népes társaságába tartozik, és erre a kérdésre is vannak finomra hangolt válaszai:
"A magát szabadnak gondoló nép nevében politizáló elit nem akarja, de talán nem is tudja beismerni, hogy.. a rendszerváltoztatás a magyarok óriási tömegei számára nem szabadságot hozott, hanem kiszolgáltatottságot." Sokat töprengtem ezeken a kinyilatkoztatásokon. Ha valóban így gondolta, ahogyan leírta, akkor miért nem állt a helyzet magaslatán, 2006 őszén? Ha felismerte a nép becsapását miért nem csatlakozott a néphez? (Hiszen én a Kossuth téren minden tisztességes magyar politikust felkértem a csatlakozásra!) Miért nem a Fidesz vezére állított fel vizsgálóbizottságot a "burzsuj-KISZes" kormány és rendőrsége, 2006 október 23-i bolsevik stílusú törvénytelenségének kivizsgálására és miért kellett ezt civileknek megtenniük?
Higgye el a kedves olvasó, hogy nem kívánok az Orbánt démonizálók körébe csatlakozni, de bizonyos kérdésekre, választ kell találjunk!
Amikor a szociálliberálisnak hazudott kormány tevékenységét is megvizsgáljuk, akkor nem tekinthetünk el a múlt vizsgálatától, sőt a valódi baloldaliság és a valódi liberalizmus szembeállítását is meg kell tennünk! Mert a kormányoknak nem az idegen tőkeérdekeknek a kiszolgálása a feladata, hanem a leszakadtak felzárkóztatásához, a középrétegek és fiatalok jövőjéhez kellene megteremtenie a szükséges feltételeket. Mindezt elsősorban a tanulás, a munkához jutás, a felemelkedés lehetőségének biztosításával, mert ennek a hiánya az, amit számon kérünk a közvagyont eltüntető KISZ fiúkon és KISZ lányokon.
A politikai színészgárda tehetségesei, persze mindezt megmagyarázzák, sőt úgy csapják be saját választóikat is, hogy a csalások, hazugságok többségét észre sem veszik, mert a pénzhatalom média politikája mindent eltakar. A tudásalapú, globálisan szerveződő világban, olyan nagy a tudatlanság, valamint az információ elemzés képességének olyan szintű radikális visszaszorulása tapasztalható, ami szinte hihetetlen.
A társadalmi tudásszint emelkedése mellett a kreatív gondolkodás és az elemző képesség - elképesztő méretű -, leépülése, sőt lerombolása tapasztalható. Mindent leegyszerűsítő (gondolkodási) panelek jelentek meg a jólfizetett megmondóemberek, állandó televíziós szereplései kapcsán és így, a becsapottak érzelmi indíttatású politizálása vált döntővé. Ráadásul a gazdasági elnyomás általános eszköze immár nem a hagyományos kizsákmányolás, hanem az eladósítás és a kiszolgáltatottság kettőséből kialakult, globális forma. Ez az eszköz a kamatrabszolgaság lett, amit felismerni lényegesen nehezebb, mert rafináltabb és kifinomultabb módszerekkel dolgozik, sőt egyenesen elhiteti magáról a hitelről is, hogy az a segítség a bajbajutottaknak. A magát baloldalinak hazudó és a kádári retorikát kapitalista viszonyok közé átmentő KISZ vezetők zöme, csupán a gátlástalan félrevezető manipulációiknak köszönhetően maradhattak a hatalomban. A megszokott életük feladására képtelen csoport, továbbra is a jövőt meghatározó döntések feletti monopólium fenntartására szövetkezett, miközben - a jogos felelőségre vonástól reszketve -belekapaszkodik a hatalomba. A Kossuth térieket az egyéni és közös sorsunkat befolyásoló döntések jogának meg-, illetve visszaszerzése motiválta, s nem a bosszúvágy, s nem a társadalmi anarchia vágya, ahogyan azt, a félelemtől vezérelt politikai elit elhitette a társadalom - gondolkodásra képtelen - részével. Ám a hatalom gőgje és a bűnelkövetésük miatti félelem, ahhoz az október 23-i erőszakhoz vezetett, ami végképp megfosztotta őket a további hatalom átmentési lehetőségtől.
A magyarság egyéni és kollektív önrendelkezésének visszaszerzéséhez, új feltételek, képességek és szerveződések szükségesek. Az általam felállított jövőkép két pillére az önszerveződés és a felvilágosítás, amelyek nélkül nem lesz jövő, s nem lehet túlélni a ránk telepedő pénzháttérhatalmi nyomást.
A felvilágosítás, szerintem nem csupán a tanulás és információhoz jutás, hanem a gondolkodás és elemző képesség visszaszerzése melletti magabiztosság, ami a létbiztonság érzése is!
Annak a felismerésére is szükség van, hogy csak önellátó rendszerben kell gondolkoznunk hosszútávon, s a Történelmi Alkotmányhoz való visszatérés nem anakronizmus, hanem túlélés!
Az önszerveződés pedig erre épülve: egyfelől a közbiztonság és kiszámíthatóság megteremtése a magunk számára, (Magyar Gárda, Polgárőrség, stb. és az önkormányzat népi felügyelete)
másfelől a kreatív, népnemzeti infrastruktúra és egészséges életmód, és környezet megteremtése.
Ha mindez sikerül úgy, hogy az állam nem lesz képes az első önszerveződő közösségeket megfélemlíteni és szétforgácsolni, akkor az erős civil kezdeményezések vonzást fognak jelenteni a társadalom többi része számára is és a népnemzeti szervezettség, erősödni fog.
1956-ban szép példát adtunk a világnak az önszerveződésből, mert a munkástanácsok órákon belül átvették a hatalmat szinte mindenütt és a bolsevik tanácsrendszer, órák alatt összeomlott.
Bizonyos írásaim arról is szólnak, hogy a fentebb említett civil közösségek az emberi méltóság feltétel nélküli tiszteletére épülő, ún. Népnemzeti Civil Mozgalmat kell hogy alkossanak, mert csak az összefogás biztosíthatja a magyarság jövőjét. (Ezért kérek mindenkit a
harcter.hu honlapon található írások elemzésére és kritikájára, mert a jövő kérdéseit tisztáznunk kell és csak a jövő felé fordulva tudunk majd, megmaradni!)
Ami pedig a vallási kérdéseket és a szeretet-kultúrát illeti, ez a feladat kapcsolódik az önszerveződéshez, - de talán még fontosabb - mert szükségünk van az őstörténeti kutatásokból kiderülő, ún. szkíta-keresztény vallásra is, amely a szeretet-kultúra Jézusi megnyilvánulásának ma ismert, legmagasabb formája.
A mai világ - gátlástalan - Aranyborjú imádatával szemben, óriási szükségünk van az empátiáról, egymásra utaltságról és a szolidaritásról szóló gondolatokra és elemzésekre, mert a kamatkapitalizmus világa felemészt mindent, ami erkölcsös és emberi. Ráadásul csökönyösen és szenvedélyesen, csak a fenntartható fejlődés bűvöletében él, pontosabban haldoklik.
Szeged. 2007-12-07
dr. Bene Gábor
Felhívás az összefogásra!
Hónapok óta hirdetjük, hogy csak közösen lehetünk elég erősek. Önök persze tudják, ha egységről van szó, akkor szavakban mindenki csatlakozik, de a gyakorlatban (szinte biztos) valamilyen indokkal elutasítja a csatlakozást, vagy egyszerűen nem vesz részt benne.
Hónapok óta csiszolgatjuk ezt a megoldást, amely a civil csoportok laza konföderációja és nem önfeladó ÚNIÓ!
Egy olyan Népnemzeti Civil Háló, ahol nincs vezér, (Akit zsarolhatnak, megvehetnek, lelőhetnek stb) ám vannak
vezérelvek.
Ahol mindenkit a személyes munkája minősít és nem a párt elit.
A Népnemzeti Civil Hálóban alulról építkezve, s önszerveződve lehetünk erősek, szervezettek. Azért is, mert akik vállalták az összehangoló tevékenységet, azok hitelességét jelentősen megerősíti, hogy önként lemondtak a végrehajtó hatalomban való részvételről, egyszer és mindenkorra.
Az ERKÖLCSI FORRADALMAT csak úgy lehet megvívni, ha magunk közül kerül ki az a csapat, amely előkészíti ugyan a rendszerváltást, de nem kér a hatalomból, ahogyan Mahatma Gandhi, vagy Deák Ferenc is félreállt a nagy munka után.
Az összehangoló testület munkája áldozatvállalás és szenvedés. A pénztelenség kilátástalanságának kreatív leküzdése és az önszerveződés munkájának beindítása.
Végül: az emberi agyak megvilágosításának emberfeletti munkája a különösen gátlástalan médiaterror mellett.
A kihívás óriási, szinte lehetetlen a feladat de éppen ettől szép.
Én most minden feddhetetlen és áldozatkész honszeretőt felhívok a csatlakozásra. Legyen a Népnemzeti Civil Háló vagy Mozgalom része, legyetek szervezett erő és készüljetek, hogy együtt tudjunk mozdulni!
Ha időd, kreativitásod és képzettséged megvan a szervezéshez, de a kuli munkához is, akkor hívunk a hatalomról önként lemondó és éjjel-nappal dolgozó összehangoló testületbe!
A fizetség a győzelem lesz! Mert győznünk kell, hiszen ha Isten velünk, ki ellenünk?
A fizetség az lesz, ha látjuk, hogy az ország talpra áll. Erkölcsében, hitében, gazdaságában és találékonyságában megújul.
Az önkénteseknek a közösséghez tartozás érzését és a szolidaritás megtapasztalását tudom ígérni, az összehangolóknak pedig csupán a drezdai civileket lelkiismeretlenül lebombáztató - Winston Churchill - szavaival élve: "Vért, verítéket és könnyeket"- és természetesen egy szebb jövőt, egy lebombázhatatlan erkölcsű hazát kívánok!
Szeged. 2007-12-07
Bene Gábor
*** www.nemzetihirhalo.hu *************
Besúgók neveit hozta nyilvánossságra Tőkés László püspök
[ 2007. december 08., 21:11 ]
Erdely.ma
Több, az egykori román titkosszolgálattal együttműködő egyházi alkalmazott nevét hozta nyilvánosságra Tőkés László püspök. A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület a nyáron kezdeményezte 70 vezető beosztású egyházi alkalmazott átvilágítását.
A Tőkés Lászlóról szóló jelentések íróinak azonosítása során derült ki, hogy Farkas majd Petrescu álnéven Bányai Ferenc lelkipásztor írt jelentéseket a Securitáténak. Besúgó volt a püspök sógora a Stelian álnéven jelentő Bartha Tibor is. A jelentésekből kiderül: az illetők pénzért dolgoztak a titkosszolgálatnak. Tőkés László elmondta: nagyon veszélyesnek tartja, hogy továbbra is megtűrik az egyházkerület kebelében a szekusmúlttal rendelkező közszereplőket, lelkészeket.
Jelentéseket írt a szekuritátének Gálffy Zoltán kolozsvári teológiai tanár, aki a rendszerváltás utáni református zsinatnak is tagja volt. Az eddigi ismeretek szerint 26 informátor 125 megfigyelt személyről írt jelentéseket. A besúgó egyházi alkalmazottak sorsáról az egyházkerület közgyűlése fog dönteni.
Duna TV
*** www.nemzetihirhalo.hu *************
Ha én Simon Peresz lennék...
2007-12-07 16:37
Barikád.hu
Szerencsére nem vagyok őSzerencsére nem vagyok őMég mielőtt bárki megijedne a jobboldalon, hogy megkergültem, azonnal megnyugtatok mindenkit, csupán egy hipotézisről van szó. Arról, hogy megpróbáltam magam beleképzelni az izraeli államfő helyzetébe, szerepébe és következtetéseket levonni az egyrészt példátlanul pimasz, másrészt hivatalos válasz nélkül maradt kijelentés hátteréről. Magyarország felvásárlásáról. És mielőtt bárki legyintene a baloldalon, hogy na, megint egy neonáci írás, elárulom, nem vagyok antiszemita. Magyar vagyok és féltem a hazámat. Ha a dán, a szudáni, az argentin vagy esetleg a thai államfő mondott volna hasonlót, ugyanígy felháborítana. De valamiért nem ők tették, hanem az izraeli.
Ha én lennék Simon Peresz, a golyóstollamat mérgesen szurkálnám az íróasztalon fekvő világtérkép papírjába. A bal után a jobb könyökömre támasztanám népem súlyosbodó gondjai miatt egyre nehezebb fejem. Megkérném a titkárnőt, hogy senkit se engedjen be, és ha telefonon keresnek, akkor rázza le az illetőt, akár az amerikai elnököt is. Toporzékolnék, a szekrény ajtaját csapdosnám, rugdosnám. Magamba roskadva szólítanám az általam elfeledett Jahvét, miért adott nekünk államot a Szent Földön, ha úgyis mennünk kell innen. Dühösen gyűrném össze, majd dobnám kétségbeesve a szemetesbe a palesztin népszaporulat várható következményeiről szóló jelentéseket. A dühtől ajkamba harapva gyújtanám fel az amerikai gazdaság sötét jövőjéről, a magába visszahúzódó, Izraelt védeni képtelen USA-ról prognosztizáló tanulmányokat. És miközben a szobámba beszűrődne az önálló palesztin államot követelő tüntetők elszánt harci dala, felállnék és a kezemben lévő vázát a falnak csapnám.
Ha én lennék Simon Peresz, hosszú percek után, lehiggadva ülnék az íróasztalomhoz újra, hogy átgondoljam a lehetőségeket. Egy új ország kellene, új haza. Ez szinte biztos. A kérdés csak az: hol? Egy olyan ország kellene, amely geopolitikailag jó helyen fekszik, alkalmas lehet népem kereskedő vénájának kiaknázására. Talán olyan vidék lenne a legjobb, amely Kelet és Nyugat határán fekszik. Igen, ez jó. Ezt felírom. Legyen Kelet és Nyugat határán. Aztán meg olyan, amely képes ellátni saját lakosságát. Pláne ha világégés van, mert ez igencsak benne van a pakliban. Képes legyen önmaga életben tartására, legyen vize, termőföldje elég. Igen, ez jó. Ezt felírom: Legyen földjének önfenntartó képessége.
Ez idáig szép, de hát az ilyen területeket már régóta lakják és védik az őslakosok foggal-körömmel. Olyan ország kell tehát, amelynek gyenge a nemzettudata, ahol nincs közösségérzet. Amelyiknek a történelem zivatarai már szétverték saját erejébe, jövőjébe vetett hitét. A legszerencsésebb az lenne, ha fogyna a népesség, ha beteges, elhalálozásra hajlamos lenne. Ha lenne elég helyünk. Igen, ez nagyon jó. Ezt felírom: Legyen szétesett, gyenge nemzet. Na igen, de oda valahogy be kell szivárogni, lehetőleg észrevétlenül. Az lenne a legjobb, ha lenne egy kollaboráns felső réteg, amely segítene a megszállásban, amely vállalná, hogy előkészíti a letelepedésünket. Igen, ez nagyon jó. Ezt felírom: Legyen a helyi vezetés elárulója saját országának. Persze jó lenne, ha nem lenne semmiféle lázadás vagy felkelés, abból itt már elegünk van. Valami olyan nép kellene, amelyik túlságosan jóhiszemű, amelyik az orránál fogva vezethető. Olyan nép, amelyiknek elmagyarázható, hogy neki az nagyon jó, ha mi odaköltözünk. Igen, ez nagyon jó. Ezt felírom: Legyen birka nép, amellyel bármi megtehető.
Ha én Simon Peresz lennék, íme, ez a listám lenne a menekülés feltételeiről, a célországról: Legyen Kelet és Nyugat határán. Legyen földjének önfenntartó képessége. Legyen szétesett, gyenge nemzet. Legyen a helyi vezetés elárulója saját országának. Legyen birka nép, amellyel bármi megtehető.
Ha én Simon Peresz lennék, tudnám, hol keressem az Új Ígéret földjét...
Sebestyén András
*** www.nemzetihirhalo.hu *************
Czakó Gábor: Kérdések a magyarságról
Egy kedves ismerősömtől meghívást kaptam egy közös kiadványba, s hozzá az alábbi kérdéssort.
1. Mit tegyünk, hogy a magyar nép újra önmagára találjon?
2. Mit tegyünk, hogy erős, összetartó, magabiztos nemzetté váljunk?
3. Hogyan oldhatjuk meg a gazdasági-társadalmi problémákat a politika teljes mellőzésével az egyének, a családok, a települések szintjén?
(Azaz: Milyen feladatokat jelent ma magyarnak lenni? Mit kell egyéni és nemzeti szinten figyelembe venni? Milyen eszközöket kell mindenképpen felhasználni?)
A kérdések kétségtelenül égetőek, hiszen az ország és a nép a történelemben eddig még nem szenvedett katasztrófa előtt áll. Biológiai állapotunk a legrosszabbak közé tartozik. Évtizedek óta kevesebben születnek, mint amennyien meghalnak, ugyanakkor a várható életkor a háború előtti szintre zuhant, az öngyilkossági, iszákossági, idegbetegségi mutatóink iszonyatosak, s ha valami dübörög, az a kábítószer-terjedés, hála - többek közt - az SZDSZ támogatásának is. Az ország 1990 óta elveszítette vagyona 90 százalékát, adóssága pedig megtöbbszöröződött.
A funkcionális analfabétizmus növekszik, tudósaink-diplomásaink kivándorlása aggasztó - akinek nem tetszik a kormány, elmehet, bíztatta őket a miniszterelnök. A világon a nálunk a, legmagasabb az adó, és legkisebb az érte járó állami ellenszolgáltatás. Immár a kisebb vagyontárgyakat kótyavetyélik: tessék megnézni: a kórházakat-iskolákat aszerint zárják be, s verik dobra, hogy melyiknek értékesebb a telke. Magyarságunk puszta kinyilvánítása, szóval, vagy kokárdával bűnnek számít.
0któber 23-án a rendőrnek öltözött terroristák a fölvételek tanúsága szerint egyenesen vadásztak a nemzeti ünnepen nemzeti zászlót lengetőkre. Létezik ilyesmi a világ bármelyik sarkában?
Az ország száz baját tetézi a globális helyzet: a fölmelegedés, a fenyegető vízhiány, az élőlények pusztulása, a gazdagok és a szegények közti immár beláthatatlan mélységű és szélességű szakadék. Együtt sírunk a tűzföldiekkel a bolygó bajai miatt, s hozzá nyögjük a globalizmus rablóbandájának a zsokéit, akik "magyar kormány" fedőnév alatt hajszolnak és zsigerelnek bennünket. A nép nagy részének ez tetszik.
A török időben is létezett elnyomás, sanyargatás, sőt meghasonlás: a magyarság egy része különféle protestáns felekezetek hívéül szegődött, de Jézust nem hagyta el. Elenyésző kisebbség lett csak renegát, azaz tért át a muzulmán hitre, holott azonnal teljes polgárjogot, adómentességet és hasonlókat nyerhetett volna. Mégis kitartottak Krisztus mellett.
Itt, ebben az áttekintésben még az unitáriusokat is a hűségesekhez kell sorolnunk: ahogy a magyarság elsöprő többségének, úgy nekik sem tetszett sem a török, sem az iszlám. Vagyis a nehéz idők nemzeti túlélését Megváltónknak köszönhetjük. Már a nyolcvanas évek lazulásában is nyilvánvaló vált, hogy nincsen politikai megoldás, vagyis a megoldás nem politikai, hanem jézusi. Ugyanis antikrisztusi támadást szenvedünk.
Ma sincsen másként. Kaptunk tőle néhány csodafegyvert; vajon ki veheti el tőlünk az imát, a böjtöt vagy a szeretetet? Vegyük elő és fényesítsük ki őket. Csatlakozzunk a KÉSZ ima- és böjtfölhívásához, keressük Krisztust mindig, mindenütt. Ne a mennyiségre menjünk, ne daráljuk az imákat, hanem szemléljük közben Őt, amint tanít, kalászt tép, szenved, föltámad, szemléljük a Szűzanyát az Üdvözletben, gondoljuk végig a Miatyánk minden egyes szavacskáját:
vállaljuk-e.
Elfogadjuk-e az Ő akaratát, megbocsátunk-e az ellenünk vétkezőknek? Valóban meg akarunk-e szabadulni a gonosztól, vagy már kiegyeztünk vele? Tapasztalásunkat vigyük be családunkba, egyházközségünkbe, polgári körünkbe, dalárdánkba, asztaltárságunkba: mindenüvé, ahol nagy a szükség.
www.czakogabor.hu