Végleges szakadás előtt áll a magyar társadalom
[ 2008. január 26., 10:16 ]

Politikai adok-kapok után, meglepő fordulat: megállapodott az MSZP, az SZDSZ és a Fidesz. A három párt képviselői egy asztalhoz ültek, mert felismerték, hogy az elmúlt években végleges szakadás határára a magyar társadalom. Teljes bizalmi deficit alakult ki a különböző szereplők és az elkülönülő rétegek között.

Az elnök elmondta, hogy ebbe az egyesületbe különböző politikai nézeteket valló és közéleti szereplők tömörülnek azért, hogy változtassanak a jelenlegi politikai gyakorlaton, és konszenzusra törekedjenek. Jelen pillanatban heten állandó tagok. Úgy tűnik, hogy lényegesen nagyobb sikerrel törekednek konszenzusra, mint teszik azt a képviselők az országgyűlésben.

Baráth Etele megjegyezte, hogy maga az Ütköző egy európai egyesület, a 90-es évek elején alakult, az EU parlament égisze alatt. Célja a részvételi demokrácia megerősítése, az Európában honos képviseleti demokráciák, a parlamenti munka kiegészítése a társadalmi véleménnynel, a civil szférával, gazdasági szociális tanácsokkal.

A politikus hozzátette, hogy az egyesület Magyarországon is régóta létrejött, de eddig aludt. Ez volt az első komoly vita, úgy próbálták körüljárni az adott részvételi demokráciát, mint lehetőséget, hogy minden párt véleménye megjelenjen, de nem mint párté, hanem mint gondolkodó, párthoz kötődő értékekkel rendelkező embereké.

Baráth Etele elmondta, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv készítése során egy honlapon kérdéseket lehetett feltenni. 3 millió rákérdezés volt 2 év alatt és 220 ezer levélben válszoltak a kérdésekre. A rendszerváltozás utáni eufória, az hogy van egy demokratikus parlamentünk, láthatólag megszűnt, a presztizse elveszett. Van ugyan egy alkotmányos jogrend, vannak intézmények, csak nem működnek demokratikusan. Ezt a működést kell keményebben civil kontroll alá tenni és abban a pillanatban a politika hátrébb fog húzódni.

Megjegyezte, képesek vagyunk a modern informatikai eszközöket felhasználni arra, hogy az emberek ne csak véleményt mondhassanak, hanem alkothassanak is.

Az egyesület terveiről szólva Baráth Etele elmondta, hogy egy virtuális második parlamenti kamarát kellene létrehozni egy honlapon, úgy, hogy a törvénykezési folyamat indulásától kezdve követhető legyen. A különböző szakmai szervezetek bevonhatnák a saját tagságukat és ezen keresztül konkrét véleményt kapnának, ezt a parlament is bevonhatná, így ennek a végeredménye az lenne, hogy alaposabb, végrehajthatóbb törvények születnének.
Duna TV


KPSZ Nyilatkozat

A Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetségpárt felháborodásának ad hangot amiatt, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a davosi Világgazdasági Fórumon a mezőgazdasági termények felvásárlási árának emelkedésére hivatkozva forráskivonást javasolt az agrártámogatási rendszerből.

A mezőgazdasághoz értők számára ténykérdés, hogy magas élelmiszer-piaci árak esetén nem a termelők, hanem a kereskedelmi szféra jut nyereséghez, ezért a miniszterelnök nyilatkozata nem pusztán rosszindulatról, hanem tájékozatlanságról is tanúskodik.

Meggyőződésünk, hogy a Gyurcsány-kormány kirívóan gazdaellenes lépéseivel már eddig is a magyar vidék rombolását idézte elő. A mezőgazdaságból élők már most a teljes megsemmisülés szélén állnak, mert a kormány versenyképességük fokozása helyett az ellehetetlenítésükre törekszik azáltal, hogy az európai normákhoz képest lényegesen kevesebb támogatást ad a gazdáknak. Ez felháborító, és elfogadhatatlan számunkra.

Felszólítjuk Gyurcsány Ferencet, hogy tájékozódjon a magyarországi agrártársadalom valós helyzetéről, s gondolja át álláspontját az agrártámogatásokkal kapcsolatban.

A KPE-KPSZ nevében:
Turi-Kovács Béla
elnök


Elmarasztalja az NBH-t Tóth Károly
Több mint egymilliárd forint a fókuszban
Népszava Online 2008.01.26. | 07:13:38

Nem a kellő szakmai alapossággal és körültekintéssel végezte az Egy-másért Alapítványhoz kapcsolódó munkáját a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) - ez áll Tóth Károly (MSZP), az állami intézmények és az alapítvány kapcsolatát vizsgáló országgyűlési bizottság alelnökének jelentéstervezetében. A jelentés Tóth-féle változata a bizottság jövő keddi ülésére készült, nem kizárt, hogy a többi politikai erő is előrukkol majd egy dokumentummal.

Mint ismert: A vámosok még tavaly áprilisban 1,2 milliárdos áfa és vám meg nem fizetése miatt indítottak nyomozást Földesi-Szabó László, az alapítvány kuratóriumi elnöke és más személyek ellen. Az eddigi adatok szerint 2005 és 2007 között több mint 170 esetben kezdeményeztek vámmentes vámkezelést a Távol-Keletről származó konzervekre, hogy azokat ellenszolgáltatás nélkül osszák szét a rászorultak között. Földesi-Szabót, aki korábban rendőrnyomozó volt, csempészés mellett 900 millió forintos sikkasztással is meggyanúsították.

Az ügy azért keltett politikai botrányt, mert az ellenzék szerint valószínűsíthető, az alapítvány politikai kapcsolatépítését szolgálta, hogy támogatást nyújtott a Szilvásy István vezette BM-kórháznak, illetve eseti megbízásokat adott Szilvásy Péter grafológusnak. Mindketten Szilvásy György titokminiszter testvérei. Az alapítványban több nemzetbiztonsági vezető is megfordult.

A vizsgálóbizottság legutóbbi, január 15-ei ülésén Földesi-Szabó azt mondta: a szervezetet 2004-ben karitatív céllal hozták létre Nagy Lajos, az NBH egykori igazgatója "ötletére és kérésére". Utalt arra, hogy a megalakulás "igazi, mélységes tartalmáról" nem nyilatkozhat, mert az titoknak minősül. Földesi-Szabó egyébként bejelentette: zaklatás miatt feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen a Fővárosi Főügyészségen az ügyükben eljáró szervek magatartása miatt.

Tóth Károly jelentéstervezete indokoltnak tartja a hivatásos szolgálati jogviszonyban álló személyek alapítványokban és társadalmi szervezetekben való részvételének szigorúbb szabályozását. Az alelnök szerint a vám- és pénzügyőrség felé jelezni kellene: végezzék nagyobb körültekintéssel a karitatív jelleggel behozott áruk kezelését. A Pénzügyminisztériumnak szóló javaslat szerint át kellene tekinteni az alapítványok pénzkezeléséről szóló jogszabályokat. Tóth jelentése szerint "érdemi kísérlet történt az Alapítvány részéről a Nemzetbiztonsági Szolgálatokat irányító miniszterrel való kapcsolatépítésre, annak érdekében, hogy az Alapítvány által vitatott eljárásban kormányzati támogatást kapjon. Viszont az is megállapítható, hogy a fenti kapcsolatépítési törekvésük rendre eredménytelennek bizonyult"- írja az MSZP-s képviselő jelentéstervezetében.
Népszava Online


SZDSZ: egy fiaskó kiröpíthet bennünket a parlamentből!
2008. január 26. 09:01 | Forrás: STOP

"A politikai üzengetésnek nem vagyok híve..."

Egy esetleges 2009-es fiaskó, kiröpítheti az SZDSZ-t a parlamentből - nyilatkozta a STOP-nak Gulyás József, az SZDSZ egyik ügyvivője. A szabaddemokrata politikus azt is lemondta: a kormányzat hitelességének visszaállításához szükséges egy széles kör által elfogadott közteherviselési reform, illetve a kormányzat összetételében megtett lépéssor.

STOP: Szoktak beszélgetni a pénzügyminiszterrel?

Gulyás József: Szoktunk, elsősorban az SZDSZ-es kormánytagok.

- Akkor miért mondják folyamatosan azt, hogy jelentős járulékcsökkentést és adóreformot akarnak, amikor a pénzügyminiszter egyértelművé tette, erre nincs mód.

- Csak azt mondjuk, amit 2006 tavaszán vállaltunk. Tehát, hogy a választásokat követő első két évben stabilizálni kell a költségvetés helyzetét, le kell szorítani az államháztartási hiányt, és elindítjuk a szükséges reformokat. Az állam azonban még mindig sok területen pazarlóan működik. A kiadások visszafogása alapvető feltétel a növekedéshez szükséges közteherviselési reform végrehajtásához.

- Erre mondja Veres János, hogy erre most nincsen tér.

- Vita van az SZDSZ szakértői és a pénzügyminisztérium vezetése között. Tavaly például közel 400 milliárddal túllépték a minisztériumok, és központi költségvetési intézmények a tervezett kiadásokat. Mi azt mondjuk, ha 2008-ban visszafogjuk a kiadásokat, és a többletbevételekkel együtt nem éljük fel, akkor ez az összeg elégséges a közteherviselés átfogó reformjára.

- Mond valamit az SZDSZ, mond valamit a pénzügyi kormányzat, és ez köszönőviszonyban sincs egymással. Az egészségbiztosítási reformról szóló vita reinkarnációja.

- A politikai üzengetésnek nem vagyok híve, sajnos ismét könnyen ebbe az utcába futhat bele a koalíció.

- Pont az SZDSZ kezdte el az utcai üzenetváltást adóreform ügyben. Kóka János, illetve Horn Gábor mondja hetek óta, hogy liberális fordulat kell.

"Szakmai egyeztetésekre, az álláspontok közelítésére van szükség..."

- Tavaly a koalíciós megállapodás módosításakor rögzítettünk egy menetrendet, ebben az áll, hogy a közteherviselés reformjának alapkérdéseiben január végéig meg kell állapodni. Nem történt más, mint hogy Horn Gábor és Kóka János ezzel összhangban beszélt az adóreform szükségességről.

- Az egészségbiztosítási reformról szóló vitában, az SZDSZ odáig jutott, hogy ősszel már folyamatosan koalíciós szakítópróbáról beszéltek. Most is eljöhet ez a pont?

- Ezt el kell kerülni. Szerintem most szakmai egyeztetésekre, az álláspontok közelítésére van szükség, mely nem igényli a nyilvánosság előtti üzengetést.

Folytatásban: Gulyás József szerint a kormányzat hitelességének visszaállításához szükséges egy széles kör által elfogadott közteherviselési reform, illetve a kormányzat összetételében megtett lépéssor.

következő oldal

Szerző: Apáti-Tóth Kata

Kapcsolódó cikkek
   Az SZDSZ érvelő népszavazási kampányra készül
   Veres: adóreform 2009-től
   Gyurcsány: "a feketegazdaság elleni harcot összekapcsoljuk a 2009-es átfogó adóváltozásokkal"


Torkos Matild: Magyarország a szakadék szélén

Ha befektetői vagy geostratégiai érdekei úgy kívánják, a demokrácia hazája, az Amerikai Egyesült Államok vezetése nem finnyáskodik, kész támogatásáról biztosítani akár a szovjet megszállás alól felszabadult utódállamok posztkommunista vezetőit is. Bush elnök is örömmel fogadta, hogy a pártállami titkosszolgálati tiszt, Medgyessy Péter szervezésével belerángatták ama nyolc friss uniós tagállamot az Irak elleni háborúba. És a milliárdos Gyurcsány Ferenc sem lett szalonképtelen sem a gyanús körülmények között pár év alatt a nemzeti közös kontójára összetarhált milliárdos vagyona miatt, sem pedig amiatt, hogy bevallotta: csak reggel, délben és este hazudtak a népnek a választások megnyerése érdekében.

Rákosi, Kádár, Apró, Dögei, majd Medgyessy, Horn, Kovács és elvtársaik évtizedeken át szolgálták a szovjet birodalmi érdekeket. Nekik köszönhettük előbb az ÁVH-t, a kitelepítéseket, a koncepciós pereket, az akasztófákat, majd a parasztok beverését a téeszcsékbe, később a gulyáskommunizmusnak nevezett összekacsintós "laza" diktatúrát. És a "demokrácia hazája", az emberi jogok védelmében a világ csendőrállamának szerepét is szívesen eljátszó Amerikai Egyesült Államok nem sietett a segítségünkre sem a második világháború végén, sem akkor, amikor a diktatúra és a szovjet megszállás ellen felkelt a magyar nép. Pedig 1956-ban, forradalmunk, népfelkelésünk, az események idején (ahogy tetszik) valamennyi hullámhosszon hívtuk őket: jöjjenek, segítsenek. Később, a 80-as években hiteleikkel finanszírozták a legvidámabb szovjet barakk fennmaradását, avagy éppen megkezdték a Brzezinski receptje szerinti behatolást, a rendszerváltoztatás éveire visszafordíthatatlan eladósodásba kergetve országunkat. Újsütetű demokráciánk a liberalizációval, a privatizációval köszöntött ránk, a munkahelyek tömeges elvesztésével, a vágtató inflációval köszöntött be hozzánk, most éppen a konvergencia program vezényszavára húzogatják nadrágszíjunkat.

Az eladósításunk miatti kamatszivattyú terheit akkor is nehezen tudnánk elviselni, ha legalább azt látnánk, hogy a kormány törekszik az igazságos közteherviselés megteremtésére, hogy ő maga is spórol, és hogy eszébe sem jut az adófizetők pénzét új kormányzati negyedre, luxusbörtönre vagy a képviselői fizetések emelésére fecsérelni. Ma úgy látszik, az elmúlt három évtizedben a magyar politikai elit által elkövetett bűnök terheit még unokáink is viselni fogják. A rendszerváltozásnak nevezett Nagy Fordulat után, 1990 tájékán megérkeztek a hitelezők. Hogy miért és miért így jöttek, azt sokféleképp magyarázzák. Van, aki azt mondja - mint például John Perkins -, hogy globális, nagy hatalmú cégek érdekében szabályosan kiképzett "gazdasági bérgyilkosokat" szabadítottak rá a fejlődő országokra.

Zbigniew Brzezinskitől, Jimmy Carter elnök egykori nemzetbiztonsági főtanácsadójától pedig azt tudtuk meg, hogy a volt szovjet blokkhoz tartozó kis kelet-európai országokban miként érvényesítették az USA geostratégiai érdekeit. Brzezinski volt az, aki kitalálta, miként lehet "békés eszközökkel" felszámolni a kommunista rendszereket, azaz hogy miként lehet a "békés kapcsolatteremtés" politikájával behatolni a kommunista rendszerekbe. Ő jól tudta, hogy a kommunista rendszerek gyengék, mert "ezek a rendszerek fanatikusokból, megalkuvókból és olyan emberekből állnak, akik csalódottak". Ilyen egyszerű a képlet, külső szemmel. Szó sincs turáni átokról. Brzezinski tisztában volt a kommunista rendszer bűneivel, tudott a kivégzésekről, a gyilkosságokról, a táborokról, de őt is meglepte, milyen sok ember kényszerült bűnrészességbe, arra, hogy mellékállásban besúgóvá váljon.

A "behatolás" érdekében a 80-as évek elején a gazdasági csőd szélén álló Magyarországot be- léptették a Nemzetközi Valutaalapba (az IMF-be) meg a Világbankba, és a devizában felvett drága hitelek következtében megkezdődött az ország eladósítása.

A nyolcvanas években nettó egymilliárd dollár hitelt vettünk fel, és a kamatokkal együtt tizenegymilliárd dollárt fizettünk vissza. És egy évtized alatt mindösszesen potom nyolc százalékkal nőtt a GDP-nk (a nemzeti össztermékünk).

Unokáink is fizetni fogják

Még unokáink is kárvallottjai lesznek annak a gazdaságpolitikának, amelyet a pénzügy és a jegybank stratégiai fontosságú pozícióiba beültetett szigorúan titkos állományú tisztek hazafias hevületükben képviseltek.

Ma már köztudomású tény, hogy az IMF és a Világbank speciális feladatokra szakosodott világméretű hálózatai látszólag globális érdekeket képviselnek, ám a valóságban az USA érdekeit szolgálják.

Miért zajlott annyira másképpen a magyar adósság kezelése vagy a magyar privatizáció, mint a térség többi országában? Miért igyekeztünk olyan gyorsan, szinte az áruházak végkiárusításait idézve eladni mindent külföldieknek, miközben a pártállami diktatúra alatt felvett hiteleinket folyamatosan törlesztettük, miközben az államadósságunk, az elviselhetetlen kamatszivattyú miatt nemhogy csökkent volna, hanem inkább nőtt?

Ennek oka ma már ismert: Antall Józsefet, a demokratikus választáson nyertes párt elnökét mindjárt hatalomba kerülése után külföldi bankárok gazdasági fenyegetésük alá vonták, pénzkivonással fenyegették meg, és a nemzeti érdekekkel ellenkező gazdaságpolitikára kényszerítették, nemzeti vagyonunkgyors elkótyavetyélésére.

A békés behatolók szinte az egész élelmiszeriparra bejelentették igényüket. Megszerezték, majd fokozatosan leszerelték a cukorgyárakat, a legkorszerűbb növényolajgyárakat, a vágóhidakat, a konzervüzemeket, a takarmánykeverőket, a gabonaraktárakat, a magyar gazdaságot finanszírozó bankokat.

A nyolcvanas évek végén a közvélemény-formáló média még hangosan zengte minden hullámhosszon, hogy "eladósodtunk", "tönkremegyünk", pedig az adósság csak a töredéke volt a jelenleginek. "Az állam rossz tulajdonos, privatizációra van szükség" - harsogták a mindig mindent jobban tudó magabiztos megmondó-emberek. A Soros Alapítvány segítségével kitenyésztett szakemberek, illetve az Egyesült Államok jól fizetett helytartói voltak a leghangosabbak. Az, hogy éppen ők voltak azok, akik korábban az állami tulajdon mindenhatóságát, jóságát védelmezték, nem csupán a véletlen műve.

A bankárok Antallt szorongatták, az egekbe emelték a kamatokat, lejárttá tették a hiteleket, inflálták a forintot, sorra omlottak össze a nagy hagyományú vállalatok, vesztek a munkahelyek, a felhalmozott tudás és piaci kapcsolat, veszett az emberek szociális biztonsága. A sajtó ontotta a dicshimnuszokat a piacgazdaságról. A kormány a munkahely- és jövedelemvesztés miatti adókiesés és az egekbe emelt kamat kettős szorításában vergődött. És akkor jött az ostorral az IMF, és mentő, szerkezet átalakító programjával a Világbank. És jöttek a pénzügyi tanácsadók, akik még a jövőnket is jobban tudják, mint mi magunk.

A kollaboráns sajtóban ez idő tájt jelentek meg spontán módon a "gyorsítani kell a privatizációt" tartalmú hírek. És felszedegettük a hiteleket magas kamatra, és úgy adtuk el mindenünket, a gyárainkat, energiaszolgáltatóinkat, hogy az adósságunk ez idő alatt nemhogy csökkent volna, hanem egyre dagadt.

Vazalluslelkű apparátusunkban a behatoló kés vajat talált. A rendszert váltó kis országok tudtak gondoskodni alkotmányukban a saját gazdasági érdekeik védelméről, csak a magyarok nem. A csehek például alkotmányukban tiltották meg, hogy egyes gazdasági tulajdonok külföldiek kezébe kerüljenek. Mi nemcsak minden stratégiai ágazatunkat adtuk át a külföldieknek, de sok esetben már 25 százalékos tulajdonlás mögé is odaadtuk a teljes irányítást, mint például a Fővárosi Vízművekét a francia Sueznek, vagy éppen nyolcszázalékos profitot garantáltunk a villamosenergia-, illetve a gázszolgáltatók privatizációjánál, a magyar fogyasztók kárára. "Az biztos, hogy nem tűnt el semmi. Az egyes állami vállalatok a nyilvántartási értéknél ugyan alacsonyabb áron kelhettek el, ám a vagyonkezelő mindennel el tud számolni" - bizonygatta az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. egyik vezetője. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) másként látja. A magyarországi privatizációról szóló jelentése szerint 2005-ig eltűnt az állam 1990-ben regisztrált induló vagyonának az egyharmada.

A közvagyon elrablása

Néhány független közgazdásznak köszönhetően ma már pontosan látható, hogy a külföldi multinacionális tőke, a hazai "kollaboráns" elittel összejátszva, miként fosztotta meg a magyar társadalmat közösségi vagyonától, és miként tett sokakat földönfutóvá saját hazájukban.

A pártállami diktatúra politikai rendszerének összeomlása együtt járt az ország gazdaságának csődközeli állapotba jutásával. Ráadásul ebben a nehéz helyzetben még nyakunkon volt 22 milliárd dollárnyi megörökölt államadósság is a maga megfizethetetlen kamatterheivel.

Ennek az adósságnak a fedezetéül szolgálhatott volna a nemzeti vagyon, ha a jó gazda gondosságával gazdálkodtak volna vele a kormányaink. De amikor elindult a nagy kótyavetye, sokszor mindenféle értékbecslés nélkül, áron alul történt meg az értékesítés.

Becslések szerint a 2000 milliárdos, eladásra szánt vállalkozói nemzeti vagyonra a rendszerváltozás idején csupán 100-150 milliárd forintnyi hazai forrás állt rendelkezésre a magyar gazdaság szereplőinél. Akik tehát a 90-es évek elején a privatizációs folyamat felgyorsítását erőltették, azok lényegében a hazai termelőkapacitás és ezek piacainak külföldi tulajdonba juttatását szorgalmazták.

Az Antall-kormány a hazai vásárlóerő megnövelése céljából dolgozta ki a kárpótlásijegy-, az Egzisztencia-hitel, az MRP-s privatizációs konstrukciókat, ám az állami korrupció elburjánzása miatt a gyakorlatban éppen ezek a lehetőségek teremtették meg a pártállami diktatúra kedvezményezettjeinek a kapcsolati tőke gyümölcsöztetését, a kommunista gyökerű új milliárdos elit kialakulását. Ez az a milliárdos elit, amely előbb megteremtette azt a bizonyos Katona Béla által emlegetett hidat a politikai hatalom és az olajhamisításra vagy a kárpótlási jegyek felvásárlására alapozó üzleti alvilág között.

Ez az a milliárdos elit, amelynek cégeibe - a politikai kapcsolatrendszerének köszönhetően - fedezet nélkül öntötték a hitelt az állami tulajdonú bankok. Hiszen nekik volt pontos információjuk és a korrupció okán protektoruk is - a vagyonkezelőnél, és nekik volt bankhitelük is.

Hogy azután több mint 350 milliárd forintot kelljen költenünk az adófizetők pénzéből a bankok konszolidációjára. Amire nagyrészt azért volt szükség, mert fedezet nélkül szórták ki a hiteleket a politikai kedvezményezettek cégeinek, illetve azért, mert az eladósodott állami vállalatokat úgy engedték be a felszámolási eljárásba, hogy szinte semmilyen kontrollt nem gyakorolt senki a spontán privatizációs időszakban az anyavállalatokból leánycégekbe menekített vagyonok felett. Ezek után adták el egész bankrendszerünket.

Volt olyan bank, például a Budapest Bank, amelyet olyan szerződéssel sikerült privatizálnia a General Electricnek, hogy a beváltott állami garanciák után az ügylet egyetlen fillér hasznot sem hozott az államkasszának. Pedig csak az ingatlanvagyon értéke több milliárd forint. A balliberális sajtó az ilyen privatizációs sikerekről zengte annak idején a privatizáció felpörgetése, az energiaszolgáltatók áron alul történő magánosítása, azaz a Horn-Kuncze-kormány idején az örömódákat.

Ez az a privatizációs ügyletsor, amelynek eredményeként a liberális verseny ajnározói angol nyelven megkomponált szerződésekben rögzítették a már említett nyolcszázalékos garantált eszközarányos nyereséget a külföldi befektető haszna biztosítása érdekében. És ez az a privatizációs "sikertörténet", amikor az állami vagyonkezelő a szó szoros értelmében túladott a szomszéd tehenén alkotmányos jogállamunk nagy dicsőségére, hiszen az önkormányzatok tulajdonát képező öt gázszolgáltató társaság részvényeinek több mint a felét is eladták a települések tiltakozása ellenére, potom 47 milliárd forintért. Ez volt a Bokros Lajos, a balliberális közgazdászfenomén nevével fémjelzett korszak, amikor a privatizációs bevételt úgymond az államadósság csökkentésére fordítottuk. Ekkor a költségvetési egyensúly helyreállítása céljából folyamatosan értékeltük le a forintot, aminek következtében a devizában felvett hitelek nemhogy csökkentek volna a privatizációs bevételek beáldozása árán, hanem nőttek.

Emlékeztetőül: az Állami Vagyonügynökség és az ÁPV Rt. 1990 és 1996 között ezermilliárd forintot könyvelhetett el privatizációs bevételként, ebből 723 milliárd forintot befizetett a költségvetésbe, 277 milliárd forintot pedig működési költség címén felhasznált. Ebből fizették a drága külföldi tanácsadó cégeket is. Vagyis miközben a már említett 1990-es államadósság, amelynek a kamatait folyamatosan nyögtük, döntően a forint folyamatos leértékelése miatt - hiába öltük bele a törlesztésbe a teljes energiaprivatizációs bevételünket -, 1996-ra brutálisan megnőtt. Az államháztartás bruttó adósságállománya forintra átszámolva az Állami Számvevőszék jelentése szerint 1990 és 1996 között folyó áron több mint három és félszeresére, 1401,4 milliárdról 5114 milliárd forintra emelkedett. 2001-ben még 7719,5 milliárd forint volt, 2003-ban már 10.587,7 milliárd forintra rúgott. 2007 első hónapjára pedig megközelítette a 15 ezer milliárd forintot.

A privatizációs folyamat kezdetén az állami tulajdon aránya - a spontán privatizációs turpisságok ellenére is - még meghaladta a 85 százalékot; 2006-ra döntően megváltozott a helyzet, hiszen a magyar gazdaság csaknem négyötöde már magántulajdonba került.

Az ÁSZ tavalyi jelentése szerint 1990-ben még 1859 állami vállalat várt magánosításra, a cégek akkori könyv szerinti értéke 1670 milliárd forint volt. Ez azt jelenti, hogy az 1990. évi árfolyamon számolva csaknem 26,5 milliárd dollárt ért - könyv szerinti értéken - az állam vagyona, vagyis ha a jó gazda gondosságával bántak volna vele, akkor bőven fedezhette volna a kommunista időszakból megörökölt adósságot.

2006. június 30-án az ÁPV Zrt. tulajdonosi felügyelete alatt már csak 117 társaság működött, amelyek könyv szerinti vagyona 774,35 milliárd forintot (3,5 milliárd amerikai dollárt) tett ki. Ha ezzel szembeállítjuk a 2007 első hónapjára elért 15 ezer milliárd forintos államadósságot, akkor könnyen beláthatjuk, hogy az elmúlt 16 évben a bérből és fizetésből élő emberek teljesen feleslegesen vették a vállukra a rendszerváltozás minden nyűgét, hiába áldozták fel a nyolcvanas évek végének életszínvonalát a jobb és demokratikusabb jövő érdekében.

Legyen meg az SZDSZ akarata?

Most már ott tartunk, hogy a politikai hatalom a jövőt árusítja ki, például úgy, hogy eladja a minisztériumok épületeit, majd ingatlanokat vesz árendába a következő évtizedek költségvetésének terhére piaci bérleti díjért. Nincsen olyan nap, hogy ne szembesülnénk újabbnál újabb megszorító intézkedéssel, hogy ne tapasztalnánk meg, milyen ötletesek a kormányzati potentátok, ha újabb sarcot kell kivetni az emberekre a növekvő államadósság növekvő kamatterhei miatt. Tandíj, vizitdíj, alkotmánysértő elvárt adó, brutális energiaár-emelés az egyik oldalon, megszüntetett vasúti közlekedés, kórház- és iskolabezárások a másikon. A svédekét felülmúló adóztatás az egyik, bangladesit célzó életszínvonal a másik oldalon.

És a társadalmi béke ilyen körülmények között már valóban nem is lehet cél, ezért kell a becsapott, mindenéből kiforgatott népet féken tartani a harmadik világbeli banánköztársaságok módszereivel, a gumilövedékkel, a könnygázgránáttal és a magyar specialitással, a viperával. A kormányban pedig eddig szinte minden fontos kérdésben az SZDSZ szava döntött. Az MSZP nem ígért tandíjat, az SZDSZ akarata szerint mégis bevezetik. Az MSZP azt mondta: nem lesz vizitdíj, és az SZDSZ bevezettette. Az MSZP programjában nem szerepelt a felsőfokú oktatási intézmények privatizációja, ám úgy tűnik, az SZDSZ, ha törik, ha szakad, kierőlteti. Az MSZP nem akarja versengő magánbiztosítók útján finanszírozni az egészségügyet, de az SZDSZ keresztülveri ezt is.

Az egészségügyi rendszerünket úgy "reformálják", hogy kórházaink egy részét bezárják, vagy elfekvővé alakítják, vizitdíjjal drágítják az ellátáshoz jutást, a dobozdíjjal a gyógyszert. Tandíjkötelessé teszik a felsőoktatást, meggátolva a társadalmi mobilizációt, felrúgva a társadalmi igazságosságon alapuló közmegegyezést, amit gyermekeink esélyegyenlőségére épülő oktatási rendszerünk szolgált.

Egy cég bejelentette, hogy farmernadrág-gyártó üzemét ázsiai országba telepíti, mert ott olcsóbb a munkaerő, és mert a multi cég vezetői látták a televízió híradásaiban a budapesti októberi zavargásokról készült képsorokat. Vagyis üzentek a magyar bennszülötteknek: ha ugráltok, mert nem tetszik nektek a mi emberünk, aki nekünk nem, csak nektek hazudik, a mi nyereségünket nem veszélyezteti, csak a ti kórházi ágyaitokat meg a ti reáljövedelmeteket, akkor ott maradtok munka nélkül, mint a marcali varrómunkások.

Most már mi is a saját bőrünkön tapasztaljuk ennek a "fékevesztett rendszernek a következményeit". Az új kenyéradó gazdák, a multik bármikor megtehetik, hogy elviszik tőlünk a munkát, hogy odaadják azoknak, akiket a rabszolgaságra emlékeztető bérekért és embertelen körülmények között foglalkoztatnak ázsiai üzemekben. Vagyis egyszerre lehetetleníti el a mi munkásainkat és zsákmányolja ki az ázsiaiakat a gazdasági világmaffia.

Eközben a világ leggazdagabb országában, a demokráciaexportőr mezében tetszelgő szuperhatalom USA-ban "12 millió család nem tudja, mit eszik másnap" - írja könyvében John Perkins. Miközben az USA 87 milliárd dollárt költött az iraki háborúra.

Minden pénzt és emberi áldozatot megért az USA-nak Szaddám Huszein megbuktatása és világraszóló barbár módon végrehajtott kivégzése. Hogy a tiltott fegyverek miatt vagy az olajért támadtak, ma már világnézeti alapon eldöntendő kérdés. És akkor még nem számoltam a százezrekben mérhető civil iraki emberáldozattal, és nem említettem az USA-katonaruhába bújtatott morális emberi roncsok emberi méltóságot megalázó kegyetlenkedéseit az iraki börtönökben.

Az USA 87 milliárd dollárt költött az iraki háborúra, miközben egy 1998-ban készült ENSZ felmérés szerint kilencmilliárd dollárból tiszta ivóvizet és közegészségügyi ellátást lehetne biztosítani a Föld minden lakójának. További 12 milliárd dollárba kerülne a szülésekkel kapcsolatos egészségügyi ellátás valamennyi nő számára. Újabb 13 milliárdból nemcsak élelmet lehetne mindenkinek biztosítani, hanem alapvető egészségügyi ellátást is. További hatmilliárdból meg lehetne oldani az alapvető oktatást az egész Földön. Ez mindössze negyvenmilliárd dollár - az ENSZ tanulmánya szerint.

Miért nem nyerhetett újra Orbán?

A két összeg, a 87 milliárdos katonai kiadás és a terrorizmust nap mint nap újratermelő harmadik világbeli elkeserítő nyomor felszámolását elősegítő negyvenmilliárd dollár közti különbség önmagában fel kellene hogy háborítson minden jóérzésű polgárt a Földön, legyen bármilyen véleménnyel a globalizáció létező formájáról. "Úgy tűnik, a globalizáció jelenlegi formájában a nemzeti elitek régi diktatúráját a nemzetközi pénzvilág új diktatúrájával váltja föl" - mondta a Nobel-díjas Joseph Stiglitz, a Világbank egykori vezető közgazdásza.

Márpedig a diktatúrákban nem spórolnak a katonai kiadásokon. Mi már csak tudjuk. A helyi nemzeti színtereken erre még rásegítnek, ha kell, némi gumilövedékkel meg könnygázgránáttal. Hogy fennmaradjon a status quo.

Csak az utóbbi időkben értettem meg, miért veszthette el Orbán Viktor a sikeres négyévi kormányzás után a választást 2002-ben, és miért nem nyerhetett 2006-ban. A volt miniszterelnök valamikor 2000 táján azt találta mondani egy felajánlott világbanki hitelre, hogy nincs rá szükségünk, és nem kellett neki az amerikaiak F-16-os bombázója sem. Megvette inkább a svédek gépét fegyverzet nélkül, és azt is úgy, hogy a vételárért cserébe magyar árut vihetünk be a svéd piacra. Botrány.

Ráadásul hazai cégek építhették az autópályát, nem lett volna hajlandó a kis falvakat az ország vérkeringésébe bekötő vasúti szárnyvonalakat megszüntetni, falusi postahivatalokat bezárni, nem lett volna hajlandó a falurombolásra. Most, miközben kórházakat zárnak be, kormányzati negyed épül, a kis- és középvállalkozók támogatása helyett technopoliszokba öntik a pénzt. És nem csoda, hogy az emberek szinte semmit sem tudnak például az őket hátrányosan érintő kormányzati döntések hátterében meghúzódó valódi okokról, a Magyarország népét kizsigerelő kamatszivattyú előzményeiről, hiszen a magyar média túlnyomó részét tulajdonosként vagy bőkezű hirdetőként a korporatokrácia fenntartásában érdekelt multik felügyelik, vagy a korporatokráciát vazallus módra kiszolgáló politikai hatalom.

Lehet-e más magyarázatot találnunk erre, mint a Brzezinski-féle behatolási program kiszolgálását? Ebbe rokkant bele az egyén és az állam háztartása. Az igazi következményeket most már nap mint nap megtapasztalhatjuk.

A Világbank erőltette szerkezet létrejött. Így maradhat fenn a korlátozott foglalkoztatás, az olcsó bér, a szegénység. Az új tulajdonosok pedig megkövetelik a vazallusoktól, a múlt rendszerben elromlott erkölcsű elittől a versenyképességet, az olcsó béreket. Nem érdekli őket, ha nem marad a költségvetésben pénzforrás a mindenkinek hozzáférhető egészségügyi ellátásra, a kultúrára és az ingyenes, mindenkinek hozzáférhető felsőoktatásra.

Talán azért kell a tandíjjal távol tartani a szegényebb rétegek gyermekeit a diplomától, mert a behatoláshoz hozzátartozik a magyar szellem elrablása is. Ezért ömlik a kereskedelmi csatornákon annyi szenny és erőszak, hogy az agymosott emberek ne vegyék észre, hogy mi folyik körülöttük, és hogy miért.

Mert nem elég az energiát, az élelmet, a lelket uralni; az új demokrácia csak akkor működőképes, ha nem vesszük észre, vagy nem merjük észrevenni, hogy mi történik körülöttünk.

---

Egy bizonyos, hogy Magyarország elveszejtése a hatalom fentartásáért és a nemzeti vagyon megdézsmálása miatt történt. Antall tudta, hogy a magyar nemzeti tulajdonnak az akkori külföldi adósság mindössze az 1-2 %-át tette ki. Úgy állították be a nép előtt a dolgot, mintha a nép lett volna az oka annak, hogy "mértéktelenül eladósodott" az ország, mivel többet költekezett, mint amennyit termelt. Ez a valós igazi bornírság! Olyan ez mint amikor egy falat húsért egy egész ökröt ölnek meg! Ez a művelet sikeresen lett elvégezve még a kádári korszakban. A fő kivitelezője nem más mint az akkori pénzügyminiszter - Medgyessy Péter. Az volt a legfőbb feladata, hogy ezt a külföldi adósságot minnél jobban "felhizlalja". A kölcsönhizlalás a kamatokkal történt. Olyan futamú hiteleket vett fel az országnak, amelynek pénze a guruló dollárokként elment a nagy testvér Szovjetúniónak, aztán a kölcsön esedésesség a nyugat felé megmaradt, mert az szovjetek nem fizették vissza azt a devizát amit Mo. csak tranzitálva vett fel. Ez az egyik oka.

A másik oka az, hogy az a devizakölcsön túlnyomó része elment a szovjet objektumokért való kártalanításért. Amit tudvalevőleg nem a szovjetek építettek, hanem Mo. Tehát ködpénzként a magyar hatalom fizetett, mint a görög, ahogy a közmondás állítja. Mo. pedig mivel késedelembe került a külföldi kölcsönrészletek fizetésével, újabbnál újabb rövididőfutamú kölcsönöket vett fel mindenhol ahol csak tudott, természtesen horibilis kamatláb mellett + a késedelem miatt még késedelmi kamatokkal. Így történt meg az, hogy az 1-2 miliárd dollár adósság felszaporodott 20 miliárd dollárra. A volt Jugoszláviát is ugyanaz a Világbank és az IMF sanyargatta két évtizeden keresztül, csak itt az volt a lényeg, hogy az ország nem vett fel újabb magaskamatú kölcsönöket, hanem egyszerűen kijelentette, hogy - nem fizet. Aztán megrendezték a háborúkat, majd a londoni is és a párizsi klubok leírták követelésük 2/3-át. Ma Szerbia államadóssága alig 5,4 miliárd dollár és állandó csökkenő irányzatot mutat. Hogy ez mekkora csökkenés, az is bizonyítja, hogy ebből az 5,4 miliárdból kb. 3 miliárd a belső adósság amelyet az állam tartozik a lakósságnak a devizatarkarékbetétek iránt amelyek még a lakóság rakott be a banki számláikra anno 1990 előtti időkben.

A mai Mo., mivel a népe hagyta a népnyúzó politikát, odáig vezette ezt a 10 miliós országot, hogy ma már kb. 80 miliárd euró adósságot szedett össze, ami a mai árfolyam alapján legalább 140 miliárd dollárt tesz ki. A tragédia az, hogy most már ennek az adósságnak fejében nem maradt más fedezet mint a még nem privatizált energiai objektumok, vasút és már jelentősebbet nem is tudnék felsorolni. Tehát most már az a helyzet, hogy a magyar termőföldek az egyedüli fedezéke a külföldi adósságoknak. Azok a földek is amelyek most még magánkézben vannak mint magyar polgári tulajdon. Még nem is olyan régen amikor egy alkalommal itt járt Tom Lantos, a kitüntetésre váró nagy magyar lobbys amerikai, volt magyar állampolgár, amikor felvetette azt a kérdést, hogy a nyugati bankok iránt felvett adósság fejébe zálogosítani kell a magyar termőföldeket. Tudvalevő, hogy a kölcsönök folyósítói Amerikából azok a nagymágnások, akik a fél világot tudják már magukénak (de lehet, hogy többet is mint a felét:((), úgy egy szép napon, ha ezek a külföldi adósságok esedékessé válnak, akkor fedezékül elveszik a magyar termőföldeket, mivel a ma is hatalmon lévő, de az ellenzék akkori hatalma segítségével, aláírták azon szerződést, amelyben a termőföld is tőkének lett nyilvánítva és kötelezi a magyar mindenkori kormányt arra, hogy szabad piac jöhessen létre az ingatlan termőföld forgalmában.

A magyar termőföld ára pedig azért nem emelkedik olyan magasra, mert a magyar termelőnek nincs pénze felvásárolnia magyar földet. Aki pedig ezt megteszi, még rosszabbat tesz, mert kölcsönök felvétele olyan rossz feltételűek, hogy az sem kamatja, sem futamideje miatt magyar gazda nem győzi fizetni. A magyar gazda fizetőképtelensége pedig onnan ered, hogy nem méltóan egyenletlen helyzetben van a nyugati gazdákkal akik a terményeik ára mellett jelentős állami támogatásban részesülnek. A mindenkori magyar kormány az ellenzék beleegyezésével olyan EU társulási szerződést fogadott el, amely kizárta a magyar gazdákat vagy jó pár évre attól a jogtól, hogy ártámogatást kapjon termékei után. Így lerongyolódott a hazai mezőgazdasági termelő, de az egész nemzetgazdaság is. Ezt ne tudták volna a miniszterek?

Ők voltak a fő kiötlői mindennek. Senki sem kényszrítette a kormányt arra, hogy feltételek nélkül fogadja el az EU társulási szerződést! Mégis minden 2004-ben a parlamentben lévő párt sietett elfogadni ezt az előre ismerten rossz feltételes szerződést, mivel annak fő tétele az volt, hogy Magyarország általa neto befizető állam lesz. Az is lett. Rengeteg pénz elúszott és alig tért vissza belőle a pályázatok által. Közben a magyar állam hatalmas kamatterheket vállat magára a költségvetése terhére. Innen a hiány, innen az adósság. A mostani állapotokkal pedig arra igyekeznek utalni, hogy az egészségügy, az oktatásügy, valamint a következő a nyugdíjrendszer az amelyet jogaikban alaposan meg kell nyirbálni, azmellett, hogy az aktív munkbíró lakóságot, annak jövedelmét még drasztikusabban meg kell vágni olyan adókkal, hogy az állami kassza valamelyest feltöltődjön azért, hogy legalább újabb kölcsönöket ne kelljen felvenni. Ez nagyon nehezen fog sikerülni, de ez lesz az utolsó csepp amellyel betellik a pohár.

Mert ezek után már csak az marad hátra, hogy végleg bejelentik azt, hogy a magyar termőföldek tulajdonosai azok a nyugati bankok, amelyek időközben elzálogoították a termőföldeket köszönve a T.L. közvetítésének és a mai kormánynak. Ezzel akarnak végetvetni Magyarországnak. Hiszen milyen ország az, amelynek területe idegenek tulajdonában van? Érthető, nem? A liszaboni szerződés pedig ezt akarja igazolni. Magyaroszág máris önként feladta a szuverenítását, átengedte magát idegen katonaságnak. Ennek az Úniónak nem kellettek tankok, nekik elég volt a bankok közreműködése. Besétált önszántából a népség abba a csapdába amelyből nem tud többé viszakozni.

Hacsak, hacsak nem vitatják el annak jogosságát, hogy milyen alapon tulajdonították el azt a nemzeti vagyont amelyik az igaz magyar alkotmány szerint a Szt. Korona tulajdonát képezik. Az a tulajdonjog pedig azt jelenti, hogy semmi, ami a Szt. Korona tulajdona, nem tulajdonítható el, esetleg csak birtokolható. Így azok akik azt hitték,hogy megvették a tulajdonjogot, utólag meg kell tudniuk, hogy nem lehettek tulajdonosok, csupán birtoklói annak amit olcsó áron bérbe vettek, de nem tulajdonjoggal vettek meg. Ez akkor jöhet létre, ha az országot csődbe hozzák. Az pedig nagyon közel van.

Polyák Endre

További cikk:
Polyák Endre: Súlyos pénzügyi válság fenyegeti Európát?
Összeomlás előtt vagyunk? (Egy hí­r margójára)
http://portal.jobbik.net/index.php?q=node/5589